Többen többször kérdeztétek, hogy bírom az itteni kaját, miket eszem. Picit féltem tőle, de könnyen megszoktam és sok dolgot meg is szerettem. Biztosan vannak még különlegességek, legfőképpen olyanok, amelyek speciálisan Japán egyes tartományaiban, országrészeiben lelhetők fel, de úgy gondolom sok mindent kipróbáltam. Erre általában a legjobb alkalom a munka utáni eszem-iszom összejövetel, amit egyesek gyakran, mások ritkábban élvezhetnek. A cégvezetők sokkal többször mennek el ilyen ivászatokra, mert sokszor szinte kötelező. Állítólag, ilyenkor köttetnek a nagy üzletek. Voltam néhány ilyen összejövetelen, de nekem még nem jött össze nagyobb üzlet :) 
Viccet félretéve, halandó jó munkás emberek is járnak munka utáni eszem-iszom-ra. Japánban ezt NOMIKAI-nak hívják (azt hiszem jól írom), nekem először még a januári ittlétemkor volt benne részem. Azóta voltam a munkatársaimmal, a manilai japán kollégákkal és kétszer a szállásomon lévő menedzserekkel, kollégákkal is. Szinte minden alkalommal, hagyományos japán étteremben voltunk, és szintén hagyomány, hogy sörrel indítanak, ami mellé a legkülönfélébb finomságok kerülnek. Egy-egy nagyobb tányéron érkeznek a különböző falatok, mindenkinek egy-két darabka jut csupán, de a tányérokat gyakran cserélik, folyamatos a rendelés. 
A múlt hét végén itt volt Attila barátom, vele és Suginishivel olyan helyen voltunk, hogy az asztalunknál lévő kis érintőképernyős terminálon rendeltük (pontosabban rendelte Suginishi) az egymást követő fogásokat. Nyers hús, tengeri herkentyűk, zöldséggel és wasabi-val mindig van ez a sushi meg a sashimi. Zöldségeket pirítva is hoznak, panírozott tengeri halakkal és rákokkal, amit tempurának neveznek és állítólag a régen az erre tévedt portugálok hoztak be. 
Rendszeres a mi saslikunkhoz hasonló grillezett apró húsfalat-sor (csirke, disznó vagy marha), amit kis pálcikákra felhúzva tálalnak és szintén egy-egy jut mindenkinek, de sokszor valaki lehúzza a falatokat, majd ebből vesz pálcikával aki akar. Yakitori, kabayaki a nevük, gyakran édeskés szójaszósszal tálalják. A sör mellé sós, enyhén párolt, szinte nyers zöldbabot csemegéznek, nagyon finom. A lakoma vége felé a sört többeknél felváltja a száké, ami sokkal gyengébb, mint azt én korábban gondoltam. A sok finomságot általában lassan fogyasztják és közben beszélgetnek, valamint fontos, hogy mindenki mindenkivel szót válthasson. Ha az asztal túl hosszú, az emberek folyamatosan helyet cserélnek így jut egy-egy szó mindenkitől mindenkinek. 
Az ital hatására a hangulat oldódik és a munkahelyi, szigorú alá-felé rendelt viszony szép lassan megszűnik. A beosztott sokkal nyugodtabban társaloghat a főnökkel, elpanaszolhatja bajait. Ha nagy marhasagát mondana vagy esetleg megsértené a főnököt, másnap mondhatja, hogy túl részeg volt nem gondolta komolyan. Szakéból is sokféle van, sőt a jobbak boltban nem, csak éttermekben találhatók, hidegen és melegen is fogyasztható. Japán különböző tájairól különböző ízű szakék ihatók, van édesebb, van keserűbb, kinek milyen ízlik. Én nagyon kedvelem. Természetesen rizs mindig van köretnek és sokszor végződik a dínom-dánom zöld teával. A procedúra végén mindenki feláll és közösen tapsolnak hármat, ezzel zárul a buli. Az egész cakompakk 3 óra hosszú, de ha jól megy a duma és a társaság kisebb akár 5 órát is eltöltenek együtt. Engem általában rengeteget kérdeznek Magyarországról, Európáról, többször berekedtem, annyit meséltem akikkel együtt Nomikai-oztam. Egy-egy ilyen vacsora ára általában borsós, 5-6000 Yen alatt nem lehet megúszni, sokszor van egy főszervező, aki az asztalfoglalást intézi. 
Ő fizet kártyával, majd másnap mindenki odaadja neki a saját részét. Mindig, mindent szinte 1 Yen pontossággal kifizetnek, sehol semmi borravaló (nem úgy mint Manila, ahol sokan a borravalóból élnek!) A hardcore ivók sokszor folytatják az ivászatot. Nekem ez egyszer jött össze, amikor Takai-san (őróla tudni kell, hogy olvassa a blogomat. Google translator-al lefordítja japánra és próbálja értelmezni, azt mondta nem tökéletes, de érti a mondanivalómat és élvezi, bocs, ha kicsit fényeztem magam) elvitt egy kisebb bárba a legutóbbi nagyobb Nomikai után. Csak ketten voltunk és bemutatott egy idősebb párnak, akiké a kocsma volt. Ők szinte Takai-nak fogadott szülei, mert az igazi családja messze van és ehhez a párhoz járt be fiatal kora óta egy-egy sörre, ők meg megkedvelték. Egy szót nem értettek angolul, de jól elbeszélgettünk, Takai fordított én mutogattam, előkerült az atlasz, megnézték hol van Magyarország és kérdezgettek én meg válaszoltam. Ez volt az egyik olyan ritka lakalom, amikor úgy éreztem, hogy közel kerültem japán emberekhez, és nagyon jó volt. Tudnotok kell, hogy a japánok nagy többségének gőze sincs Magyarországról, akinek van, csak pozitív, de ez rendkívül kis hányad. Összehaverkodtam a két öreggel, kérték, hogy Takai nélkül is néha nézzek be hozzájuk, de valószínűleg legközelebb is Takai-al megyek majd. De csak szeptemberben, ha visszajöttem Magyarországról, ne tudjátok meg mennyire várom... De már csak EGY HÉT!!!! 
A képekről próbáljátok elképzelni az ízeket, tudom, hogy úgysem lehet. Nomikai utáni japán emberekről nem teszek be képeket. persze azokon a bulikon, amiken én részt vettem, mindig, mindenkinek jó kedve volt, de soha nem fajult el egyik ivászat sem. Viszont előfordult egyszer egy HITACHI dolgozóval, (nem nálunk), hogy úgy berúgott, hogy nem ért haza. A csákó elesett egy parkban valahol Tokióban, kicsit össze is törte magát, majd elaludt a parkban és elvitték a céges laptopját (szerintem ez száz évben egyszer fordul elő Japánban). Mindez nem is lenne gond, de minden reggel 8:45-kor a munkakezdéskor a jó munkásemberek felállnak (én is ezt teszem minden munkanapon 8:45-kor) és meghallgatják a főnököt, aki elmondja az aznapi fontos dolgokat, illetve, ha történt valami különleges a CÉG életében. Nos, elmesélték a csávó történetét, meg hogy mindenki vigyázzon a céges laptopjára, ha nagyon berúg. Nevet nem mondtak, de fogalmatok sincs mennyire megszégyenítették a csávót a munkatársai előtt, akik látták a betört fejű kollégájukat, laptop nélkül, az előző esti ivászat után... Millió puszi a családomnak, Sziasztok,
Boti
