Lejtőzés Atamiban

Ma munkaszüneti nap volt (2010, November 3.), mert itt Japánban ma ünneplik a kultúra, a szerelem és szabadság ünnepét. Igen, képzeljétek ilyen is van. Még ebben a hónapban, 23-án ünnepelik majd a munka ünnepét, akkor is szünnap lesz majd mindenhol. Sok évközi, egynapos ünnepük van a japánoknak, itt találtam egy összefoglalót angolul: akit érdekel. Kultúra ide, szerelem oda, 3 kollégámmal közösen mi Atami-ba utaztunk egy hagyományosan, rendkívül "kulturált", termálvizes japánfürdővel is rendelkező szállodába, pontosabban ryokan-ba, az Edo időszakból származó tipikus szálláshelyre. Az angolul tudók itt részlettesebb leírást is találnak: "Ryokan". Atami kb. másfél óra alatt érhető el tőlünk vonattal, nagyon közel van az előző bejegyzésben leírt Hakone-hoz, az óceán partján, körbevéve magas hegyekkel, ahonnan a termálvíz ered. A termálforrásairól, halászatáról és kirándulóhelyeiről ismert. Sokan járnak ide Tokyo környékéről hétvégékre vagy akár egy teljes vakációra, könnyen megközelíthető.
Előrebocsátom, hogy nagyon szuper volt, talán majd a képekből is kiderül. Tegnap este fél hét körül érkeztünk, a szoba le volt foglalva már a múlt hétről. Már a munkahelyen eldöntöttük, hogy este vörösborozunk. Katsumura és Suginishi is értője és kedvelője a boroknak, így az állomásról a szállás felé menet az ő vezérletükkel chilei és francia bort vásároltunk, amit aztán éjjel 1-ig a lefekvés előtt el is fogyasztottunk. Előre én nem tudtam, de mind a négyen egy nagy szobát kaptunk, 16 tatamisat (a legnagyobbat a szállodában). A szállás árában benne foglaltatott egy kiadós (rendkívül kiadós) vacsora, japán típusú reggeli és korlátlan fürdőhasználat. A hagyományos japán szálláshelyet ryokan-nak hívják, ez a szálloda is hasonló volt. Tatamis szoba, étkező és alvó egyben, az alvás pedig a hirosimaihoz írásomhoz hasonlóan a földön, matraccal és nagy dunyhával. Érkezéskor az ember megválik a saját dolgaitól, na jó, alsógatya marad, a többit bestokizza a szekrénybe, és magára ölti a ház által biztosított yukata-t, az egyszerű kimonót, természetesen, annak is a férfi változatát. Hasonló a mi fürdőköpenyünkhöz, de nem annyira vastag és nagyon kényelmes. Adott hozzá egy selyemöv, amit duplán megkötsz magadon, a csomós részét hátranyomod és egy kis mellénykét is magadra vehetsz a hűvösebb időben. Az első képen láthattok benne a engem is. "Nyugtatóként" kaptunk egy forró zöld teát majd irány a fürdő. A szállás fürdője az épület tetején helyezkedett el, volt kinti és benti része. Elég hűvös volt már este, de a kinti részben ücsörögtünk. Korábban már írtam, hogy mielőtt az ilyen fürdőkbe beléphet az ember, egy hosszú szertartás keretében nagyon alaposan le kell mosdania. Ez teljesen hasonló volt itt is, mindent biztosított a szálló fürdője, az egyenként sterilizált fésűktől, a borotván keresztül a testápolóig, még fogkefét is kaptunk. Ez után kb. 15-20 perces ücsörgés következett a kis medencében, ahonnan gyönyörű látvány a kis kikötő és a város. A fürdés végén zuhany, gatya, yukata vissza és irány a szobánk, ahol addigra a személyzet előkészítette a fejedelmi vacsorát. Nem választás alapján megy, előre megvolt az a menü, amit felszolgáltak. Mindet egy idősebb vendéglátó hölgy, nem nevezném gésának, rendezett. Mi csak bedöglöttünk a földre helyezett párnaszékbe és egymás után kaptuk a fogásokat. Nem számoltam, de legalább 10 volt belőle, rengeteg hal, kis rák, nagy rák, polip, nyersen és/vagy főzve, zöldség, leves, stb. Mindenkinek személyes kis főzőhelye volt, ahol mindent annyira főzött meg, amennyire akart. Majdnem minden nagyon finom volt, a végén a levest és a rizst már nem is tudtam megenni. Beszéljenek helyettem a kajáról készült képek.
Vacsora után újból fürödtünk egyet, egy picit rövidebbet, majd a szobánkban borozgattunk és beszélgettünk majdnem egyig. Még a második fürdésünk alatt a személyzet lecserélte a kis asztalokat 4 fekhelyre.
Reggel 6 után Suginishi-vel felkeltünk, újból fürdés, de most már a nappali és szerencsére napos kilátással a hegyekre és az óceánra. Ezt követte a reggeli, ami szintén japán típusú, sok rizzsel meg mizo levessel, sült hallal, stb. stb.. Én kevésbé kedvelem, de most elfogyasztottam, egészen tűrhető volt. 10-kor kellett elhagyni a szállodát, ami után visszasétáltunk az állomásra, mert amúgy túl sok látnivaló nincs Atamiban. Az állomás mellett végigsétáltunk az árusok során, aminek a végében van egy működő termálforrás, néha elég erősen kilövell. A mellette lévő kis medencében a járókelők is megáztatják a lábukat, amit képeken is láthattok. Végül megvettük a szokásos ajándékot a kollégáknak és kb. du. 1-re vissza is értünk Yokohama-ba. Az összes kép itt!

Üdv. Mindenkinek,
Ez nagyon jól telt

Kis túra Hakone-ban

Szombaton Hakone-ban jártam egy kedves kolléganőmmel, Chizu-val. Viszonylag közel van, kb. 1 óra alatt érhető el vonattal. Szerencsére az idő is kedvezett és egy napos bérlettel körbejártuk a vidéket. Hakone a japánok egyik kedvenc kirándulóhelye, ahova családosok, idősek, fiatalok, bárki nyugisan eltölthet egy-két napot. Alapvetően kirándulóhely, amely kocsival, busszal és vonattal is megközelíthető. Közel van a Fuji-hoz, szép időben gyönyörű látvány, főleg ősszel a színes fákkal vagy tavasszal a virágzás idején. Tokyo-ból is sokan jönnek, turisták is vannak szép számmal.



A napos jegy (pontosabban a legalább kétnapos) Odawara-ból, gyakorlatilag a tengerszintről indul és egy rövid vonatozás után jut el az ember Hakone-Yumoto-ba. Innen egy kis hegyi-vasút, cikk-cakkban visz fel Gora-ba (Ez, ha jól emlékszem 550m magasban van). Innen megy fel 750 m-re egy kábelvonat, majd át lehet szállni egy kabinos felvonóra, ez visz a túra legmagasabb pontjára, ami Kékestető magasságú (1044 m). Van a helynek egy magasabb csúcsa is (1500 m-es), de azt külön kabinnal lehet csak elérni.
A hegy vulkanikus és intenzív kénes tevékenység zajlik a bendőjében. Ezt a túra tetején lévő állomáson lehet érezni és látni. Egyrészt a hegy párásan "füstöl", de a "szulfidos illatát" is érezni már a kabinban. Forró kénes víz bugyborékol több helyen, amiben ezrével főznek tojást. A tojásfőzés érdekessége, hogy a főzés a kénes vízben fekete héjú tojást eredményez. Locsolni és verset mondani nem kell, de szép summa jenért 5 darabot lehet vásárolni kis zacskóban és ehhez még pici zacskó sót is adnak. A népek megveszik és ott helyben elfogyasztják. Így tettem én is, sima főtt tojás.
Csináltunk egy halom fényképet, a Fuji teteje sajnos nem volt még havas és a fák is csak most kezdenek színesedni, de lett pár jó kép. A következő kabinos felvonóval tovább mentünk, ez már levisz az Ashi-tóhoz. A napijegy árában benne van a hajózás is, méghozzá japán kalózokkal. Fiaim imádták volna: igazi, régi, ágyús, árbocos, kalózos hajó (másolat). Képzeljétek: japán kalóz, két olyan fogalom, ami nehezen passzol össze, de a hajón lévő kölkök imádták. A tó valahol 700 m magasban van és gyönyörű a táj. A másik parton sétáltunk egyet, majd innen busszal jutottunk vissza a kis vasúthoz Hakone-Yumoto-ba. Helyi jellegzetesség a soba nevű étel, ez volt az ebédünk, sajnos elfelejtettem lefényképezni, de a lényeg, hogy adott egy nagyobb adag tészta és ezt vagy melegen különböző feltétekkel vagy hidegen különböző egyéb (tempura, párolt zöldség, gomba, stb.) ételekkel közösen szolgálják fel. Most próbáltam először a hideg verziót, jobban ízlett mint a feltétes meleg. Japánban viszonylag hamar sötétedik, így kb. 6-ra már vissza is értünk, de szinte biztos, hogy 2-3 hét múlva, amire színesbe borul az erdő, visszamegyek fényképezni és egy túrát meg egy fürdőzést is beiktatok a programba. Csak legyen jó idő.

Üdv Nektek és persze csók a pereputtynak, a képeket itt találjátok.

Hirosima és környéke 3. rész

Ez lesz a legtermékenyebb blogos hetem, a 3. résszel befejezem a hirosimai kiruccanás történetét. Suginishi barátoméktól, október 10-én, vasárnap Miyajima-ba látogattunk el. Miyajima egy kisebb sziget (japánul szent szigetet jelent), ahova komppal lehet eljutni, de tudni kell róla, hogy Japán 3 legszebb helye között tartják számon. Később olvastam többet róla, már korai időktől szent sziget, ahova sokáig nőket nem is engedtek át, nem lehet rajta temetkezni és jelenleg is csupán 2000 lakosú, akiknek a 60% 65 év feletti. Ezt a komp hangosbemondójában mondták be az átkeléskor. Leghíresebb nevezetessége a sinto szentély és a szentély előtti, a tengerbe helyezett kapu (torii), amely Japán egyik jelképe, több képeslapon, ismertetőn is feltűnik. Turisták és japánok is sokan látogatják, nagyon szép hely. További érdekessége, hogy rendkívül szelíd őzek sétálgatnak az emberek között és minden kaját lenyúlnak, láttam egyet, amely az újságot is megette. Mielőtt a szentélyt megnéztük volna, csónakba ugrottunk és közelről is megnéztük a kaput. Az idegenvezető japánul nyomta, csak pár dolgot tudtam meg kapuról, amelyek közül a fontosabbak, hogy a jelenlegi példány már 130 éve áll a helyén, és közel 500 éves fát használtak hozzá. Mivel a tenger sekély, egyszerűen csak a homokpadkára helyezték, saját súlya tartja egy helyen, ha jól emlékszem 13tonna, de ez egyáltalán nem biztos.
A szigeten sok kis- és közép-iskolás rajzol és fest, többek a családdal jönnek ki, de vannak olyanok is, akik a teljes osztállyal érkeznek. A szentély és a kapu a két fő téma, de többen készítenek festményt az 5 szintes pagodáról is. A szentélyhez hosszú volt a sor, de érdemes volt kivárni, nagyon szép. A szentély épületén belül több helyen is van kisebb-nagyobb imahely. Ezeken a pontokon mindig van egy persely, néhol harang is.
A szokás szerint itt megáll az ember, egy kisebb pénzérmét bedob a perselybe, kétszer meghajol, tapsol kettőt, fohászkodik vagy kíván valamit az Istentől, majd tapsol egyet és végül, távozás előtt még egyszer meghajol. Ha harang is van azt is meg szokták kongatni, de annak a pontos menetét nem tudom. Az épületegyüttesen belül több helyen van kívánságfal, ide kívánságokat lehet kitűzni. Szintén több helyen, többnyire a szentélyen belül, esetenként kívül van egy-egy hely, ahol a közeljövőre vonatkozó jóslatot lehet kapni. Kerek 100yen fejében egy fadoboz megrázása után, abból véletlenszerűen kicsúszik egy kis számozott pálcika. Minden számhoz, a háttérben lévő szekrénynél tartozik egy kis fiók, amiből kivehető a személyre vonatkozó, előre megírt jóslat. Én másodszor húztam ilyet mióta itt vagyok, a korábbi, tokiói és a mostani is nagyon jó jóslatot tartalmazott. Suginishi fordítása szerint: egészség rendbe jön, munka, család, szerencse ok, stb. Az ember ilyenkor megnyugszik és bizakodik. Viszont, a csavar az egészben az, hogy ha valaki rossz jóslatot kap, akkor simán visszateheti a kis fiókba, a hiedelem szerint ezáltal a jóslat nem fog a későbbiekben bekövetkezni. Szerintetek, mely jóslatokat kell többször után-nyomni? Japánul van, én megtartottam mindkettőt, viszem magammal a fényképezőgépem kis zsebében.
A szentély után végigsétáltunk a pici település belső utcáin, ahol a helyi finomságokat kóstolgattuk. Egyik érdekesség a halból készült "kürtöskalács" (lásd fénykép). Kívülről teljesen olyan, mint egy pici kürtöskalács, de valamilyen spéci haltésztából készül. Nekem nagyon ízlett. Kipróbáltuk a kagylót, ami szintén hirosimai jellegzetesség, de ez nem ízlett annyira, pontosabban semmi különöset nem találtam benne. Viszont ettünk "angolnás hamburgert". Többször megkérdeztem, de sajnos nem emlékszem a nevére. Kívülről olyan mint az osztrák gőzgombóc, kicsit kisebb és belül, fűszerezett angolnás cuccot tartalmaz. Iszonyúan finom és van húsos változata is. Legvégül, egy helyben készült, spéci süteményt is kipróbáltunk. Némely cukrászdában ezek gépesített sütési folyamata is követhető az utcáról, ami érdekes, főleg egy mérnöknek mint én. A szigeten van még egy akvárium, amit éppen felújítanak, egy szép park és egy kabinos felvonó is, amivel fel lehet menni a sziget kb. 450 méter magas csúcsára. Fent a csúcson is és a szigeten körbe rengeteg további kisebb szentély található, de ezek már nem fértek bele az időbe.

Délután komppal vissza, és következett késő délutáni, esti program: szaké-fesztivál Higashi-Hirosimában. Ha a hétköznapi utcai képen nem is látható túl sok mosolygó japán, a szaké fesztivál más. Itt bőven van belőlük, már aki talpon tudott maradni. Mikor megérkeztünk a Saijo nevű állomásra, itt kellett leszállni a fesztiválhoz, az első kép igen durva volt. Kb. 35 év körüli nő félig ülve, félig feküdve teljesen lehányta a peront, míg a vele lévő férfi, gondolom férje vagy barátja, próbálta összeszedni egy vasutas segítségével. A stuttgarti sörfesztivál jutott eszembe, ott láttam Vén Zolival hasonló mennyiségű részeget kiütve. Körbejártunk pár szaké kifőzdét, amelyekbe évente csak ezen a szaké-hétvégén lehetett belátogatni. Kipróbáltam hideg, langyos és 40 fokos szakét, és tényleg különböző az íze, annak függvényében, hogy mennyire melegítik meg. Volt keserűbb, volt édesebb, szerintem a keserűbb a finomabb. Este összefutottunk Suginishi haverjával és közösen vacsoráztunk a városban. A menü szintén helyi, szakéval készített finomság, amely párolt zöldségeket és hússzeleteket tartalmazott (sajnos ennek is elfelejtettem a nevét). Hirosimában van Japán egyik legnagyobb egyeteme, ahova viszonylag több külföldi diák jár, látunk belőlük is többet a városban. Az éttermekben a fiatal, kimonós kiszolgálók is általában egyetemisták, egyik-másik viszonylag jobban beszélt angolul, az egyikükkel egészen jól elbeszélgettem. Aranyos volt, tanulmányi mellett kis anyagi kiegészítés miatt dolgozik az étteremben. Talán már én is említettem, de ti is tudjátok, ami tény, hogy japánok nagyon betartják a szabályokat és mindent jól megszerveznek.

Nos, a szaké fesztivál is 6-kor véget ért, mindenhol szépen bezártak és durván 2 óra alatt olyan volt a város, mintha semmi nem történt volna az előző két napon. Azonnal bontották a mozgatható slozikat, sepregettek, takarítottak, secc-pecc rendet raktak. A kaja után, még egy második helyre is beugrottunk egy búcsú sörre, aztán Suginishi haverja felhívta a feleségét, aki hazafuvarozott minket. Lefekvés előtt újból következett a "forró-fürdő" és újbóli tatamis alvás, másnap délelőtt meg vissza Yokohamába.

Összességében, és szerintem nem csak a szaké fesztivál miatt, a vidéki Japán emberei sokkal barátságosabbak. Többször panaszkodtam, főleg Takai barátommal való sörözéseknél, hogy nehéz eldönteni pl. a vonaton az emberekről, hogy jól érzik-e magukat, vagy netán szomorúak, vagy bármi érzelmet felfedezni rajtuk. Szinte mindenki zárkózott, nem igazán beszélgetnek, legtöbbjük a mobilját baszkurálja. Ridegnek érzem mindig a hangulatot a vonaton az utcán. Takai azt mondta, hogy a vidék az más, és most éreztem a nagy különbséget, az emberek sokkal nyitottabbak, kedvesebbek voltak, vagy annak tűntek. Szóval: jó volt, szép volt, tartalmas volt, érdekes volt, köszönöm Yuuchi Suginishi. És a sok-sok kép!

Üdv a családnak és a haveroknak, akik mindannyian éppen most Helgáéknál buliznak.
Majd jövőre én is :)

Boti

Hirosima és környéke 2. rész

Az első részben leírt "forró" fürdő és "ellazulás" után jó nagyot aludtunk. A házban sok szoba volt, mindegyik hagyományos japán berendezéssel, vagy semmilyen berendezéssel. A szobák aljazata hagyományos tatami, sűrűn szőtt gyékényszőnyeg. 1 tatami kb. 1x2m-es, azaz durván 2 négyzetméter és jellemzően a japánok a szobák méretét is tatamiban számolják. A szobákban nincsen ágy, a földre terített, futton-nak nevezett vékony betéten alszanak. Így, tettünk mi is, de a mi futtonunkhoz vastag dunyha is járult. Ugyan nincsen hideg még októberben, de a hűvös éjszaka teljesen érződik, főleg a régi házakban. Fűtés nincs és szerintem a hőszigetelés is gyengécske. Megkérdeztem Suginishit, hogy hidegebb téli éjszakákon mi a szitu. Az első megoldás, hogy többen alszanak egy szobában és melegítik a teret, következő a dupla, vagy tripla dunyha, de ha nagyon hideg van, forró vízzel töltenek fel egy speciális futtont és az a test melegétől sokáig, majdnem reggelig kitart. Becslése szerint 15 fok körül lehet a szobában a hidegebb éjszakákon, ezért néha használnak hordozható, elektromos melegítőt is. A forró, párás nyári éjszakákon sem lehet kellemes az éjszakai alvás, főleg az olyan régebbi házakban, ahol nincs légkondicionálás. nekünk nagyon kellemes időnk volt, jól aludtunk. Mi csak a filmekből ismerjük, ahogyan a szamurájok széjjelhasítják a japán ház tolóajtajait. A háznak néhány újabb részét leszámítva, itt is minden helység tolóajtós volt.

Fontos szokás, amiről még nem írtam, hogy szinte mindenhol le kell venni a cipőt. Így van ez nálam az étkezőben is, ahol kis fakkokban mindenkinek külön-bejáratú papucsa van, csak azzal lehet bemenni az étkezőbe. De így van ez például az orvosi rendelőben, sok munkahelyen (nálunk nem, de itt mindenkinek van benti használatú szandálja az asztal alatt) és természetesen minden lakásban. A tatamis szobákba kizárólag mezítláb, vagy zokniban lehet bemenni. A gyékény-tatami azért terjedt el, mert egyrészt természetes anyag, a rizsföldeken termő Igusa nevű gyékényből készül, másrészt nyáron, átszellőzik és hűvösebbet biztosít, télen meg megtartja a meleget. Az 1x2m-es elemeknek sötét szövetű kerete van. Takai kolléga, aki éppen most építi a házát, és akinek a felesége a tea-ceremónia mesterhölgye, tervez egy hagyományos japán tea-szobát tatamival. Többször szóba kerül közöttünk, hogy áll az építkezéssel, és éppen a múltkor mesélte, hogy nem tudják milyen színű legyen a tatami szélén lévő szövet. Ha jól emlékszem sötétzöld lesz, de könnyen lehet, hogy náluk veszek majd részt életem első tea-ceremóniáján. Elvileg meglesz a ház mielőtt hazamegyek, remélem, összejön a találka a Takai családdal is.

(Ezt most zárójelben :-) Ő az, aki olvassa a blogot automatikus fordítással, így most remélem tudja, hogy továbbra is szívesen meglátogatnám. Itt üzenem neki, hogy, ha olvassa, akkor küldje már el azokat a fotókat, amiket a házépítés indításakor készített a "japán ház-építés-indítás szertartásról". Már háromszor megígérte, de nem küldte. Ha láttok majd ilyen fotókat, akkor Takai megértette, hogy küldje el a képeket, azaz jó a Google automata fordítója. Takai, várjuk a képeket :-))

Visszatérve a Suginishi házra, még a vacsora magasságában volt egy érdekes dolog, amit el akarok mesélni. Hagyományos japán házakban általában külön szoba van visszavonulásnak, meditációnak, imádkozásnak, köszönetnyilvánításnak, stb. A Suginishi családnak is van egy ilyen szobája, ahol a szoba egyik sarkában van egy kis szentély. A nagymama (japánul obaa-san) minden reggel és este imádkozik itt. Köztudott, hogy a japánok nagyon szeretnek ajándékozni, 3 napos hétvége után, visszafele jövet pl. Suginishi minden haverjának hozott ajándékot, keze, lába, hónalja tele volt ajándékokkal. Jellemzően a munkahelyi kollégák is megajándékozzák egymást: ha valaki elutazik valahova, onnan általában a közvetlen kollégáinak hoz egy kis meglepetést, többnyire egy olyan kis finomságot (csokit, kekszet, sütit vagy hasonlót), ami az adott hely jellegzetessége. Mi is hoztunk Hirosimából minden csoporttagnak, de szinte minden héten kapok én is valamit valakitől. Én is készültem egy kis csomaggal, maradt még Szamos Marcipánom, egy csípős paprika, meg egy hagyományos. Gondoltam ez elég egyedi, ezt raktam egy kis csomagba és vittem a családnak, bort akartam, de Suginishi mondta, nem isznak. Persze sörrel kínált az apukája este. Mindegy, úgy tűnt nagyon örülnek az ajándéknak, meg annak is amit Suginishi vitt. Amit el akartam mesélni ezzel kapcsolatban az, hogy a kapott ajándékot a szentély elé helyezik, és imádkozva köszönetet mondanak érte, majd ha jól értettem egy napra ott is marad. Ebben a külön szobában voltak még képek a családi felmenőkről, néhány családi oklevél továbbá, egymás mellett a korábbi császár és császárné képe. Nem akartam ilyen sokat írni a házról, de talán nem baj, lesz még egy hirosimai fejezet. A mai részhez tartozó képeket itt találjátok.

Folyt. köv.
Csók a pereputtyomnak és Üdv Mindenkinek,
Boti

Hirosima és környéke 1. rész

Úgy érzem sokat írtam Maniláról és kevesebbet Japánról, ezért a későbbiekben megpróbálom ezt ellensúlyozni. És azt is tudom, keveset írtam az utóbbi időben, de hét közben nem megy, beszélek a családdal és megyek aludni, az utóbbi hétvégeken meg szintén voltak programjaim. Valójában írtam 3, 4 e-mail beszámolót Japánról az ittlétem legelején, de sok mindenről nem számoltam még be, és majd megpróbálom a korábbi e-mail-eket is a beszámolóimba illeszteni.
Még korábban gondolkodtam, hogy az október eleji japán Forma1-es futamra kilátogatok, de ez több ok miatt nem jött össze. Egyrészt drága, messze van Yokohamától, a szállás nehézkesen oldható csak meg és a suzukai pálya megközelítése sem annyira egyszerű. Voltak kollégák, akik mentek, de nekik korábbról el volt intézve minden. A másik ok, hogy ezen, az egyébként 3 napos hétvégén, Suginishi barátom éppen meglátogatta a szüleit Hirosimában én meg „aljas szándékkal” rákérdeztem, csatlakozhatnék-e? Amúgy is el akartam ide menni, ő meg egyből mondta, hogy nyugodtan. Felhívta a szüleit és ők is jelezték, hogy „welcome Kadar-san!”, nyugodtan jöhetek. Nos így alakult, hogy október második hétvégéjét Hirosimában, pontosabban a várostól kb 35 km-re a Suginishi családdal töltöttem. Hirosima kb 800 km-re van Yokohamától, két mód van az elérésre repülő vagy a Shinkazen szuper-expressz.



Ugyan időben egy picit hosszabb, de a kedvemért a Shinkazent választottuk. Az útba eső 7 megállót is beszámítva kevesebb, mint 4 óra alatt lerepesztett ide a vonat, az egyenes szakaszokon 300 Km/h-ás sebességgel tépett. S700-as változattal jöttünk, amit éppen a HITACHI gyártott. Képeken és videón is megörökítettem az utazást. Borongós volt az idő, de szerencsére nem esett az eső. Szombat délután Hirosimában sétáltunk. A város nem annyira nagy, sétálva is bejárható és mondani sem kell, hogy szinte minden az atombombáról, a bombázásról, annak összes előzményéről és fejleményeiről szól. 1945 augusztus 6-án dobták le és a város központi részén minden elpusztult. Néhány épület vázszerkezete maradt meg csupán, ezek közül a kupolás szerkezete miatt, A-Dome-nak keresztelt épületet hagyták meg az eredetileg lerombolt állapotában. Természetesen ez a város leghíresebb nevezetessége. A bomba 600 méter magasban robbant fel pont az épület felett, nem oldalról, hanem felülről érte a lökés, valószínűleg ezért maradt meg. Mellette található az Béke Emlékpark, ahol minden évben emlékeznek és mögötte a múzeum, ami részletesen bemutatja az első atombomba ledobásának körülményeit és következményeit. Túl sokat nem akarok írni róla, érdekes, és megrázó, amikor kijöttem annyit mondtam, hogy nem kellemes hely, Suginishi meg azt, hogy az összes külföldi, akivel itt volt, ezen a véleményen volt. Ő sem kedveli a helyet, különösen azért nem, mert kisiskolás korában minden évben ellátogattak ide az osztállyal és sosem értette, miért erre a borzalmas helyre jönnek kirándulni.

A szombat este a Suginishi családdal vacsoráztunk közösen. Hirosimától kb. 30 percet vonatoztunk, egy Saijo nevezetű városba, onnan meg az apukája vitt el minket autóval. Ez kb. még 20 perc volt, a hegyek között, nagyon szép helyen. A ház a rizsföld mellett található és 8 szobája van, hagyományos japán elrendezéssel, tatamis padlóval. A konyha újabb, hasonló az otthonihoz. Hagyományos, gazdag japán vacsorával vártak, apuka, anyuka és nagymama (az apuka anyukája). Mindenki nagyon kedves volt, fullos kiszolgálás, többnyire mosolyogtunk egymásra, én magyaráztam mutogattam, Suginishi fordított, majd megmutattam néhány családi fényképet. Vacsora után következett a fürdés. Kaptam egy rövid kiképzést, hogyan történik japánban a fürdés. Voltam már japán fürdőben, nem voltam teljesen analfabéta a témában, de a rövid instrukció a helyi körülmények miatt kellett. Nos, először is az ember ugye levetkőzik, és van egy kis székecske, amin zuhanyozik. Ugyan állva is lehet, de kényelmesebb ülve, a zuhany is így esik kézre. Mindez a fürdőszoba közepén történik, lefolyó van, nem külön zuhanytálca. Ha alaposan leszappanozta magát az ember, külön vizes törölközővel megtörli a testén, lemossa és ezután következik a fürdés. A kád hosszban kisebb a mienkénél, de mélyebb, ha beül az ember nyakig ér, Koli és Barni buborékolhatna, nekik a fejük búbjáig érne. Előre szóltak, hogy a víz forró, ha kell, tegyek hozzá hideget. Gondoltam, ha a japánok kibírják én is fasza gyerek leszek, kibírom. A forró vízben kb. 5-10 percig ülnek, teljesen leizzaszt és, ami a legfontosabb ellazít. Nos beültem, elsőre nem tűnt annyira forrónak, de szép lassan azt kezdtem érezni, hogy ez nem vicc. A kád alján volt egy csúszásgátló és mivel teljesen tele volt, gondoltam picit leeresztek belőle és teszek hozzá hideget. Nem jött össze, mert nem találtam a vízleengedés módját. Gondoltam nem baj, engedek hideg vizet aztán a forró túlbuggyan a kád peremén, amúgy is ott zuhanyoztam az imént, csak lefolyik. Nyomtam bele hideget és kellemessé vált a víz, visszaültem, kibuggyant, szépen ellazultam, és próbáltam pihenni a még mindig forró vízben. Nem több mint 1 perc múlva újfent érzem, hogy nem vicces a téma. Telik, múlik az idő és nem úgy, mint otthon, itt Japánban a fürdővíz az idő múlásával kihűlés helyett melegedik, mit nem forrósodik. Mivel sem kályhát, csövet vagy elektromos kapcsolatot nem láttam, és a csúszásgátlón is lehetett ülni, arra gondoltam, hogy ez csak valamilyen külső hőforrás okozhatja, de ha tovább maradok megfövök. Összesen kb. 7-8 percet ülhettem benne és, hogy ne lepjen el teljesen betettem a kis széket így csak ciciig ért, végül kiszálltam és megtörölköztem, nem egyszer, hatszor, de sokat nem ért, mert izzadtam, mint állat, még kb. fél óráig. Viszont nagyon jól esett és tényleg teljesen ellazított. Persze gyorsan kiderült, hogy a kád alatt van egy kályha, amit az udvarról fával fűtenek fel és ez így volt most is, nem csoda, hogy pillanatok alatt visszaáll a magas hőfok, még ha hideget is tesz hozzá az ember. A fürdőzés, a ceremónia, az előzetes hosszas tisztálkodás, a teljes meztelenség, a nagyon forró fürdővíz, mind-mind ugyanilyen a japán fürdőkben is, ahova sokszor a hosszú, fáradságos nap után látogatnak el a jó japán munkásemberek. És még pár további kép...

Lassan nyugovóra térek, a héten írok még a házról, Miyajimáról, ahol vasárnap voltunk és a helyi, hirosimai szaké-fesztiválról, amit szintén volt szerencsém személyesen megtapasztalni.

Üdv mindenkinek
Boti

Tollaslabda Santa Rosa-ban

Sziasztok!

Már régen írtam, most van egy kis időm megint. Éppen Manilában töltöm az aktuális 2 hetemet, annak is közbenső két szabadnapját, a szombatot meg a vasárnapot. Legérdekesebb esemény a héten, hogy a gyárból a kollégák elhívtak tollas-labdázni. Nagyon szeretek játszani, többször tollasoztam a haverokkal a BME tornatermében, de ezek közül a legutolsó talán másfél éve volt. Igazán nagyot nevettem volna, ha akkor valaki azt mondja, hogy a következő játékomra, a Fülöp-szigetek Santa Rosa nevű helységében kerül sor. De, ez van, soha nem tudhatod mi lesz 2 éven belül. Jó, ez nagy közhely, bocs, de most kikívánkozott. Itt a Fülöp-szigeteken a legnépszerűbb a kosárlabda. Ez picit vicces, mert a filippínók a legalacsonyabbak Ázsiában, de az amerikai hatás nagyon erős és itt a kosárlabda terjedt el. Japánban meg a baseball ugyebár. Az ország, a város, hasonló Brazíliához, nem értem miért nem fociznak. Az itteni srácok azt mondták, hogy fociznak páran, de az nagyon drága sportnak számít. Hogy miért, azt nem tudták megmondani, ők sem igazán értik, mindig mindent az amerikai hatással magyaráznak. Érdekes, így alakult.

A lényeg viszont, hogy szemben velünk, itt nagyon sokan tollas-labdáznak, sokszor látok fiatalokat tollasütővel a hátizsákjukban az utcán. Sok csarnok van, némelyikben 20 pálya sorakozik egymás mellett, a bérlet is olcsó. Egy ilyen helyen voltunk mi is Santa Rosa-ban, ahol péntekenként a cég bérel pár pályát, de ha többen vannak, akkor saját zsebből is lehet pályára befizetni. Képeket is készítettem, de azokat csak jövő héten Japánban tudom majd letölteni és megosztani. Álljon itt egy kis térkép, ami mutatja a gyár helyét (B pont) és a santa rosai "tollaslabda-szentélyt" (A). Én Manilából jövök ide le délre minden nap a hajnali 6 órakor induló szállodai kisbusszal, majd innen vissza a szállodába este 6 után. Reggel az út 1 óra, este vissza legalább másfél. A két hétből nettó egy napot a kisbuszon töltök. Általában zenehallgatással, bámészkodással, lassan becsukott szemmel én is oda tudnék vezetni. Apropó vezetés, képzeljétek, ma vezettem :). Megkértem a mai sofőrömet, ugyanaz az arc, akiről a múltkor írtam a korábbi bejegyzésben, Rommel Catapang, hadd álljak be a Toyota-val a parkolóhelyre. Simán engedte, sőt kézzel-lábbal integetett hogyan álljak be. Igazán megkedvelt a koma, rengeteget dumáltunk, jó borravalót adtam neki a múltkor is meg most is, rengeteget kérdez tőlem, hogy vannak nálunk a dolgok, autók, munka, időjárás, emberek, stb. Olyan, mint egy nagy óvodás. Ha pl. látja a japán listán, hogy én is jövök Japánból (csak, hogy tudjátok, ilyen is van, a japánok, mindent előre elrendeznek), ő jön ki reptérre elém. Még egy kis adalék a logisztikánkhoz, ha pl. valaki tovább bent marad dolgozni, vagy vacsorázni megy a gyáriakkal, akkor szól a kisbuszosnak, hogy nem jön vissza szállodába. Ilyenkor a visszaútra, vagy a gyári menedzserek, akik saját "driver"-rel rendelkeznek, kölcsönadnak egy "driver"-t autóstól, vagy a szállodának a taxiját rendeli a megadott helyre az ember. Én most nem "driver"-es menedzser-réteggel tollasoztam, így a második megoldás jutott részemül. Megmondtam a recepción reggel, mikor és hova jöjjenek értem, és jöttek. Persze mondanom sem kell, hogy Rommel barátom azonnal vállalkozott, sőt a megbeszélt este 7:30 helyett már 6-kor ott volt. Meg akarta nézni, hogy játszom. Nagyon jól esett a mozgás, sajnos Japánban nincs ilyen lehetőség, vagy én nem találtam meg, nem tudom. A csarnokban 32 fok volt és 70% páratartalom, 2 óra után olyan voltam mint, akit ruhástól vízbe dobtak, de nem baj, lassan 3 kilóval kevesebb vagyok, mint, amikor kijöttem. Ha a vállam bírja, jövő héten is megyek majd. Vasárnap picit újból kimentem Manilába, A Rizal Parkot néztem meg és Makati városrészt, ami a fő pénzügyi központ, sokkal tisztább és biztonságosabb, hasonló egy amerikai nagyváros belső képéhez. Ugyebár azt mondanom sem kell, hogy a kísérőm ki volt. Igen, kitaláltad, Rommel. Már pénteken megdumálta velem, hogy majd akkor visz ide-oda vasárnap. Kb 10-kor indultunk és igazán feldobta a napomat, amikor a Rizal parkban, a katonák fényképezése során összefutottam egy fiatal amerikai párral. Történt ugyanis, hogy kölcsönösen készítettünk fényképet egymásról, és Rommel haverommal, ők mag mint barát-barátnő együtt :). Megkérdeztem a csajt hova valósiak, mire mondja, hogy USA, nememlékszemmelyikállam stb. és visszakérdez. Hát én, mondom visszafogottan EUROPE, HUNGARY, erre majd összepisilte magát. Kiderült, hogy ott tanult és az egyik felmenője magyar, de sajnálkozva mondta, hogy csak annyit tud már csak mondnai, hogy "egészségedre". Annyira megörült nekem, hogy gyorsan készítettünk közös képet vele is, így lett nekem is egy "csajos" képem, de, tudjátok ezt majd jövő héten teszem közzé.

Picit megkésve, de íme a képek.

Üdv Nektek és
Nagyon Boldog Szülinapot Panni lányomnak
Boti

Újra a japán forrósságban

Sajnos gyorsan eltelt az otthoni vakáció, csak remélni tudom, hogy az előttem álló 3 és fél hónap is ilyen gyorsan elfogy majd. Az olasz kirándulás miatt picit rohanás volt, de így is pihentem egy nagyot a következő két hónap nagy melói előtt és szuperül kiélveztem a pereputtyomat. Szintén remélem, hogy nekik is gyorsan lepereg az év maradék része nélkülem. Túl sok minden nem történt mióta visszaértem, de két dolog, ami jelentősen eltér az otthonitól, nagyon erősen szembetűnt, már a visszaérkezésem első órájában. Az egyik a forróság a másik a vonatközlekedés. Az utóbbit sejtettem, az előzőt meg reméltem, hogy nem olyan vészes. Tévedtem, de ezt majd picit később.

A vonatozás nemcsak Japánban, de Európa nyugati részén is, főleg Franciaországban, más dimenzió mint otthon. Tudom, ez közhely, de felfoghatatlan, hogy nálunk miért nem működik pl. a reptéren, illetve reptér és a városközpont között. Hazafele menet szitkozódtam, mert a párizsi átszállásnál több mint fél órát buszoztam az 1-es és a 2-es terminál között, megspékelve 20 perc gyaloglással. Visszafele fedeztem fel a két terminál között működő, vezető nélküli vonatot. Sokkal gyorsabb és kényelmeseb volt, fogalmam sincs miért irányítottak a buszhoz augusztus 12-én.

És akkor az újabb dimenzió, a japán reptéri vonatok. Narita, a tokiói reptér kb.90 km-re van a főváros központjától. Van egy a városban is, a Haneda, de azt hamar kinőtték és a legközelebbi, elégséges helyet biztosító hely Narita. Ide jár a kb. 150km-es sugarú környékről a Narita Express, röviden NEX. Én is ezt használom utazáskor, mert a lakásomhoz közeli Ofuna városkából is indul félóránként és Yokohama meg Tokió érintésével jut el Naritára. 160km, kb 1óra 40 perc. Ofuna-Narita 4500YEN visszafele 3500, de ha útlevéllel érkezel, akkor adnak egy 1500YEN-es vonatbérletet (SUICA-t), amit a vonatozás mellett az állomásokon vásárlásra is lehet használni. Sajnos a NEX-ről nincs külső fotóm, de a NEX linken megnézhetitek kívülről is. készítettem viszont pár képet a belsejéről.
Az első képen a slozi látható... Picit csalás, mert a mozgássérült toalettet fényképeztem, de ez nagyobb, mint az én fürdőszobám, konyhám és előszobám együttesen. Hiper-tiszta, full automata minden, bizton állítom: kellemes benne a trónolás :). Ha netán nincs mobilod - ez szerintem japánok esetén teljesen kizárt - akkor a szintén szuper tiszta folyosón találhatsz telefont, rögtön a slozi mellett. Minden információt 4 nyelven mondanak el, japánul, angolul, kínaiul és koreaiul, de ha valaki "vizuális" típus és nem beszél mondjuk csak magyarul, az is tudja, hol és miként kell leszállni, átszállni, mert éles TFT kivetítőkön, folyamatosan követhető az útvonal, sorban a következő állomásokig várható utazási idő, illetve a következő állomás alaprajza, nehogy valaki eltévedjen és a csatlakozó vonalak. Innen tudom, hogy Tokióban, a Tokyo központi állomásra az -5. szintre érkeztünk és még 2 volt alattunk. (Zárójelben jegyzem meg, hogy nem ez a legnagyobb, hanem a Shinjuku, amiről már volt szó e-mailben.) Aranyos kiszolgálóhölgyek, (kizárólag az emberi jogokra való tekintettel nincs képem róluk) kiskocsin mindenféle finomságot tologatnak a folyosón, ebből a frissen kapott 1500YEN-nel feltöltött SUICA-val is lehet vásárolni. Én általában szendvicset és sört szoktam venni. Most is így tettem, mert nagyon meleg volt és van. Sajnos. Ha netalán, rögtön a kellemesre klimatizált Narita Expres-szen ébredne az ember, akkor is tudja, hogy nagy a kint a forróság, mert az utazási információk mellett található egy másik, ugyanolyan kijelző, ahol japánul és angolul mennek a hírek és az időjárás-jelentés. A japánoknak a hőmérőik is jók, tényleg 35fok van. Tegnap 37 volt, jövő héten végig 35 lesz, de jövő vasárnap már Manilába megyek, ahol az továbbra is esős az idő és "csak" 30 fok van. A vonatozásról meg annyit, optimista vagyok és remélem, hogy az unokáim is utazhatnak majd hasonló vonatokon Ferihegyre.

Üdv. néktek és millió puszi a családom minden tagjának,
Boti