Már régen írtam, most van egy kis időm megint. Éppen Manilában töltöm az aktuális 2 hetemet, annak is közbenső két szabadnapját, a szombatot meg a vasárnapot. Legérdekesebb esemény a héten, hogy a gyárból a kollégák elhívtak tollas-labdázni. Nagyon szeretek játszani, többször tollasoztam a haverokkal a BME tornatermében, de ezek közül a legutolsó talán másfél éve volt. Igazán nagyot nevettem volna, ha akkor valaki azt mondja, hogy a következő játékomra, a Fülöp-szigetek Santa Rosa nevű helységében kerül sor. De, ez van, soha nem tudhatod mi lesz 2 éven belül. Jó, ez nagy közhely, bocs, de most kikívánkozott. Itt a Fülöp-szigeteken a legnépszerűbb a kosárlabda. Ez picit vicces, mert a filippínók a legalacsonyabbak Ázsiában, de az amerikai hatás nagyon erős és itt a kosárlabda terjedt el. Japánban meg a baseball ugyebár. Az ország, a város, hasonló Brazíliához, nem értem miért nem fociznak. Az itteni srácok azt mondták, hogy fociznak páran, de az nagyon drága sportnak számít. Hogy miért, azt nem tudták megmondani, ők sem igazán értik, mindig mindent az amerikai hatással magyaráznak. Érdekes, így alakult. A lényeg viszont, hogy szemben velünk, itt nagyon sokan tollas-labdáznak, sokszor látok fiatalokat tollasütővel a hátizsákjukban az utcán. Sok csarnok van, némelyikben 20 pálya sorakozik egymás mellett, a bérlet is olcsó. Egy ilyen helyen voltunk mi is Santa Rosa-ban, ahol péntekenként a cég bérel pár pályát, de ha többen vannak, akkor saját zsebből is lehet pályára befizetni. Képeket is készítettem, de azokat csak jövő héten Japánban tudom majd letölteni és megosztani. Álljon itt egy kis térkép, ami mutatja a gyár helyét (B pont) és a santa rosai "tollaslabda-szentélyt" (A).
Én Manilából jövök ide le délre minden nap a hajnali 6 órakor induló szállodai kisbusszal, majd innen vissza a szállodába este 6 után. Reggel az út 1 óra, este vissza legalább másfél. A két hétből nettó egy napot a kisbuszon töltök. Általában zenehallgatással, bámészkodással, lassan becsukott szemmel én is oda tudnék vezetni. Apropó vezetés, képzeljétek, ma vezettem :). Megkértem a mai sofőrömet, ugyanaz az arc, akiről a múltkor írtam a korábbi bejegyzésben, Rommel Catapang, hadd álljak be a Toyota-val a parkolóhelyre. Simán engedte, sőt kézzel-lábbal integetett hogyan álljak be. Igazán megkedvelt a koma, rengeteget dumáltunk, jó borravalót adtam neki a múltkor is meg most is, rengeteget kérdez tőlem, hogy vannak nálunk a dolgok, autók, munka, időjárás, emberek, stb. Olyan, mint egy nagy óvodás. Ha pl. látja a japán listán, hogy én is jövök Japánból (csak, hogy tudjátok, ilyen is van, a japánok, mindent előre elrendeznek), ő jön ki reptérre elém. Még egy kis adalék a logisztikánkhoz, ha pl. valaki tovább bent marad dolgozni, vagy vacsorázni megy a gyáriakkal, akkor szól a kisbuszosnak, hogy nem jön vissza szállodába. Ilyenkor a visszaútra, vagy a gyári menedzserek, akik saját "driver"-rel rendelkeznek, kölcsönadnak egy "driver"-t autóstól, vagy a szállodának a taxiját rendeli a megadott helyre az ember. Én most nem "driver"-es menedzser-réteggel tollasoztam, így a második megoldás jutott részemül. Megmondtam a recepción reggel, mikor és hova jöjjenek értem, és jöttek. Persze mondanom sem kell, hogy Rommel barátom azonnal vállalkozott, sőt a megbeszélt este 7:30 helyett már 6-kor ott volt. Meg akarta nézni, hogy játszom. Nagyon jól esett a mozgás, sajnos Japánban nincs ilyen lehetőség, vagy én nem találtam meg, nem tudom. A csarnokban 32 fok volt és 70% páratartalom, 2 óra után olyan voltam mint, akit ruhástól vízbe dobtak, de nem baj, lassan 3 kilóval kevesebb vagyok, mint, amikor kijöttem. Ha a vállam bírja, jövő héten is megyek majd. 
Vasárnap picit újból kimentem Manilába, A Rizal Parkot néztem meg és Makati városrészt, ami a fő pénzügyi központ, sokkal tisztább és biztonságosabb, hasonló egy amerikai nagyváros belső képéhez. Ugyebár azt mondanom sem kell, hogy a kísérőm ki volt. Igen, kitaláltad, Rommel. Már pénteken megdumálta velem, hogy majd akkor visz ide-oda vasárnap. Kb 10-kor indultunk és igazán feldobta a napomat, amikor a Rizal parkban, a katonák fényképezése során összefutottam egy fiatal amerikai párral. Történt ugyanis, hogy kölcsönösen készítettünk fényképet egymásról, és Rommel haverommal, ők mag mint barát-barátnő együtt :). Megkérdeztem a csajt hova valósiak, mire mondja, hogy USA, nememlékszemmelyikállam stb. és visszakérdez. Hát én, mondom visszafogottan EUROPE, HUNGARY, erre majd összepisilte magát. Kiderült, hogy ott tanult és az egyik felmenője magyar, de sajnálkozva mondta, hogy csak annyit tud már csak mondnai, hogy "egészségedre". Annyira megörült nekem, hogy gyorsan készítettünk közös képet vele is, így lett nekem is egy "csajos" képem, de, tudjátok ezt majd jövő héten teszem közzé.Picit megkésve, de íme a képek.
Üdv Nektek és
Nagyon Boldog Szülinapot Panni lányomnak
Boti
