Kis túra Hakone-ban

Szombaton Hakone-ban jártam egy kedves kolléganőmmel, Chizu-val. Viszonylag közel van, kb. 1 óra alatt érhető el vonattal. Szerencsére az idő is kedvezett és egy napos bérlettel körbejártuk a vidéket. Hakone a japánok egyik kedvenc kirándulóhelye, ahova családosok, idősek, fiatalok, bárki nyugisan eltölthet egy-két napot. Alapvetően kirándulóhely, amely kocsival, busszal és vonattal is megközelíthető. Közel van a Fuji-hoz, szép időben gyönyörű látvány, főleg ősszel a színes fákkal vagy tavasszal a virágzás idején. Tokyo-ból is sokan jönnek, turisták is vannak szép számmal.



A napos jegy (pontosabban a legalább kétnapos) Odawara-ból, gyakorlatilag a tengerszintről indul és egy rövid vonatozás után jut el az ember Hakone-Yumoto-ba. Innen egy kis hegyi-vasút, cikk-cakkban visz fel Gora-ba (Ez, ha jól emlékszem 550m magasban van). Innen megy fel 750 m-re egy kábelvonat, majd át lehet szállni egy kabinos felvonóra, ez visz a túra legmagasabb pontjára, ami Kékestető magasságú (1044 m). Van a helynek egy magasabb csúcsa is (1500 m-es), de azt külön kabinnal lehet csak elérni.
A hegy vulkanikus és intenzív kénes tevékenység zajlik a bendőjében. Ezt a túra tetején lévő állomáson lehet érezni és látni. Egyrészt a hegy párásan "füstöl", de a "szulfidos illatát" is érezni már a kabinban. Forró kénes víz bugyborékol több helyen, amiben ezrével főznek tojást. A tojásfőzés érdekessége, hogy a főzés a kénes vízben fekete héjú tojást eredményez. Locsolni és verset mondani nem kell, de szép summa jenért 5 darabot lehet vásárolni kis zacskóban és ehhez még pici zacskó sót is adnak. A népek megveszik és ott helyben elfogyasztják. Így tettem én is, sima főtt tojás.
Csináltunk egy halom fényképet, a Fuji teteje sajnos nem volt még havas és a fák is csak most kezdenek színesedni, de lett pár jó kép. A következő kabinos felvonóval tovább mentünk, ez már levisz az Ashi-tóhoz. A napijegy árában benne van a hajózás is, méghozzá japán kalózokkal. Fiaim imádták volna: igazi, régi, ágyús, árbocos, kalózos hajó (másolat). Képzeljétek: japán kalóz, két olyan fogalom, ami nehezen passzol össze, de a hajón lévő kölkök imádták. A tó valahol 700 m magasban van és gyönyörű a táj. A másik parton sétáltunk egyet, majd innen busszal jutottunk vissza a kis vasúthoz Hakone-Yumoto-ba. Helyi jellegzetesség a soba nevű étel, ez volt az ebédünk, sajnos elfelejtettem lefényképezni, de a lényeg, hogy adott egy nagyobb adag tészta és ezt vagy melegen különböző feltétekkel vagy hidegen különböző egyéb (tempura, párolt zöldség, gomba, stb.) ételekkel közösen szolgálják fel. Most próbáltam először a hideg verziót, jobban ízlett mint a feltétes meleg. Japánban viszonylag hamar sötétedik, így kb. 6-ra már vissza is értünk, de szinte biztos, hogy 2-3 hét múlva, amire színesbe borul az erdő, visszamegyek fényképezni és egy túrát meg egy fürdőzést is beiktatok a programba. Csak legyen jó idő.

Üdv Nektek és persze csók a pereputtynak, a képeket itt találjátok.

Hirosima és környéke 3. rész

Ez lesz a legtermékenyebb blogos hetem, a 3. résszel befejezem a hirosimai kiruccanás történetét. Suginishi barátoméktól, október 10-én, vasárnap Miyajima-ba látogattunk el. Miyajima egy kisebb sziget (japánul szent szigetet jelent), ahova komppal lehet eljutni, de tudni kell róla, hogy Japán 3 legszebb helye között tartják számon. Később olvastam többet róla, már korai időktől szent sziget, ahova sokáig nőket nem is engedtek át, nem lehet rajta temetkezni és jelenleg is csupán 2000 lakosú, akiknek a 60% 65 év feletti. Ezt a komp hangosbemondójában mondták be az átkeléskor. Leghíresebb nevezetessége a sinto szentély és a szentély előtti, a tengerbe helyezett kapu (torii), amely Japán egyik jelképe, több képeslapon, ismertetőn is feltűnik. Turisták és japánok is sokan látogatják, nagyon szép hely. További érdekessége, hogy rendkívül szelíd őzek sétálgatnak az emberek között és minden kaját lenyúlnak, láttam egyet, amely az újságot is megette. Mielőtt a szentélyt megnéztük volna, csónakba ugrottunk és közelről is megnéztük a kaput. Az idegenvezető japánul nyomta, csak pár dolgot tudtam meg kapuról, amelyek közül a fontosabbak, hogy a jelenlegi példány már 130 éve áll a helyén, és közel 500 éves fát használtak hozzá. Mivel a tenger sekély, egyszerűen csak a homokpadkára helyezték, saját súlya tartja egy helyen, ha jól emlékszem 13tonna, de ez egyáltalán nem biztos.
A szigeten sok kis- és közép-iskolás rajzol és fest, többek a családdal jönnek ki, de vannak olyanok is, akik a teljes osztállyal érkeznek. A szentély és a kapu a két fő téma, de többen készítenek festményt az 5 szintes pagodáról is. A szentélyhez hosszú volt a sor, de érdemes volt kivárni, nagyon szép. A szentély épületén belül több helyen is van kisebb-nagyobb imahely. Ezeken a pontokon mindig van egy persely, néhol harang is.
A szokás szerint itt megáll az ember, egy kisebb pénzérmét bedob a perselybe, kétszer meghajol, tapsol kettőt, fohászkodik vagy kíván valamit az Istentől, majd tapsol egyet és végül, távozás előtt még egyszer meghajol. Ha harang is van azt is meg szokták kongatni, de annak a pontos menetét nem tudom. Az épületegyüttesen belül több helyen van kívánságfal, ide kívánságokat lehet kitűzni. Szintén több helyen, többnyire a szentélyen belül, esetenként kívül van egy-egy hely, ahol a közeljövőre vonatkozó jóslatot lehet kapni. Kerek 100yen fejében egy fadoboz megrázása után, abból véletlenszerűen kicsúszik egy kis számozott pálcika. Minden számhoz, a háttérben lévő szekrénynél tartozik egy kis fiók, amiből kivehető a személyre vonatkozó, előre megírt jóslat. Én másodszor húztam ilyet mióta itt vagyok, a korábbi, tokiói és a mostani is nagyon jó jóslatot tartalmazott. Suginishi fordítása szerint: egészség rendbe jön, munka, család, szerencse ok, stb. Az ember ilyenkor megnyugszik és bizakodik. Viszont, a csavar az egészben az, hogy ha valaki rossz jóslatot kap, akkor simán visszateheti a kis fiókba, a hiedelem szerint ezáltal a jóslat nem fog a későbbiekben bekövetkezni. Szerintetek, mely jóslatokat kell többször után-nyomni? Japánul van, én megtartottam mindkettőt, viszem magammal a fényképezőgépem kis zsebében.
A szentély után végigsétáltunk a pici település belső utcáin, ahol a helyi finomságokat kóstolgattuk. Egyik érdekesség a halból készült "kürtöskalács" (lásd fénykép). Kívülről teljesen olyan, mint egy pici kürtöskalács, de valamilyen spéci haltésztából készül. Nekem nagyon ízlett. Kipróbáltuk a kagylót, ami szintén hirosimai jellegzetesség, de ez nem ízlett annyira, pontosabban semmi különöset nem találtam benne. Viszont ettünk "angolnás hamburgert". Többször megkérdeztem, de sajnos nem emlékszem a nevére. Kívülről olyan mint az osztrák gőzgombóc, kicsit kisebb és belül, fűszerezett angolnás cuccot tartalmaz. Iszonyúan finom és van húsos változata is. Legvégül, egy helyben készült, spéci süteményt is kipróbáltunk. Némely cukrászdában ezek gépesített sütési folyamata is követhető az utcáról, ami érdekes, főleg egy mérnöknek mint én. A szigeten van még egy akvárium, amit éppen felújítanak, egy szép park és egy kabinos felvonó is, amivel fel lehet menni a sziget kb. 450 méter magas csúcsára. Fent a csúcson is és a szigeten körbe rengeteg további kisebb szentély található, de ezek már nem fértek bele az időbe.

Délután komppal vissza, és következett késő délutáni, esti program: szaké-fesztivál Higashi-Hirosimában. Ha a hétköznapi utcai képen nem is látható túl sok mosolygó japán, a szaké fesztivál más. Itt bőven van belőlük, már aki talpon tudott maradni. Mikor megérkeztünk a Saijo nevű állomásra, itt kellett leszállni a fesztiválhoz, az első kép igen durva volt. Kb. 35 év körüli nő félig ülve, félig feküdve teljesen lehányta a peront, míg a vele lévő férfi, gondolom férje vagy barátja, próbálta összeszedni egy vasutas segítségével. A stuttgarti sörfesztivál jutott eszembe, ott láttam Vén Zolival hasonló mennyiségű részeget kiütve. Körbejártunk pár szaké kifőzdét, amelyekbe évente csak ezen a szaké-hétvégén lehetett belátogatni. Kipróbáltam hideg, langyos és 40 fokos szakét, és tényleg különböző az íze, annak függvényében, hogy mennyire melegítik meg. Volt keserűbb, volt édesebb, szerintem a keserűbb a finomabb. Este összefutottunk Suginishi haverjával és közösen vacsoráztunk a városban. A menü szintén helyi, szakéval készített finomság, amely párolt zöldségeket és hússzeleteket tartalmazott (sajnos ennek is elfelejtettem a nevét). Hirosimában van Japán egyik legnagyobb egyeteme, ahova viszonylag több külföldi diák jár, látunk belőlük is többet a városban. Az éttermekben a fiatal, kimonós kiszolgálók is általában egyetemisták, egyik-másik viszonylag jobban beszélt angolul, az egyikükkel egészen jól elbeszélgettem. Aranyos volt, tanulmányi mellett kis anyagi kiegészítés miatt dolgozik az étteremben. Talán már én is említettem, de ti is tudjátok, ami tény, hogy japánok nagyon betartják a szabályokat és mindent jól megszerveznek.

Nos, a szaké fesztivál is 6-kor véget ért, mindenhol szépen bezártak és durván 2 óra alatt olyan volt a város, mintha semmi nem történt volna az előző két napon. Azonnal bontották a mozgatható slozikat, sepregettek, takarítottak, secc-pecc rendet raktak. A kaja után, még egy második helyre is beugrottunk egy búcsú sörre, aztán Suginishi haverja felhívta a feleségét, aki hazafuvarozott minket. Lefekvés előtt újból következett a "forró-fürdő" és újbóli tatamis alvás, másnap délelőtt meg vissza Yokohamába.

Összességében, és szerintem nem csak a szaké fesztivál miatt, a vidéki Japán emberei sokkal barátságosabbak. Többször panaszkodtam, főleg Takai barátommal való sörözéseknél, hogy nehéz eldönteni pl. a vonaton az emberekről, hogy jól érzik-e magukat, vagy netán szomorúak, vagy bármi érzelmet felfedezni rajtuk. Szinte mindenki zárkózott, nem igazán beszélgetnek, legtöbbjük a mobilját baszkurálja. Ridegnek érzem mindig a hangulatot a vonaton az utcán. Takai azt mondta, hogy a vidék az más, és most éreztem a nagy különbséget, az emberek sokkal nyitottabbak, kedvesebbek voltak, vagy annak tűntek. Szóval: jó volt, szép volt, tartalmas volt, érdekes volt, köszönöm Yuuchi Suginishi. És a sok-sok kép!

Üdv a családnak és a haveroknak, akik mindannyian éppen most Helgáéknál buliznak.
Majd jövőre én is :)

Boti

Hirosima és környéke 2. rész

Az első részben leírt "forró" fürdő és "ellazulás" után jó nagyot aludtunk. A házban sok szoba volt, mindegyik hagyományos japán berendezéssel, vagy semmilyen berendezéssel. A szobák aljazata hagyományos tatami, sűrűn szőtt gyékényszőnyeg. 1 tatami kb. 1x2m-es, azaz durván 2 négyzetméter és jellemzően a japánok a szobák méretét is tatamiban számolják. A szobákban nincsen ágy, a földre terített, futton-nak nevezett vékony betéten alszanak. Így, tettünk mi is, de a mi futtonunkhoz vastag dunyha is járult. Ugyan nincsen hideg még októberben, de a hűvös éjszaka teljesen érződik, főleg a régi házakban. Fűtés nincs és szerintem a hőszigetelés is gyengécske. Megkérdeztem Suginishit, hogy hidegebb téli éjszakákon mi a szitu. Az első megoldás, hogy többen alszanak egy szobában és melegítik a teret, következő a dupla, vagy tripla dunyha, de ha nagyon hideg van, forró vízzel töltenek fel egy speciális futtont és az a test melegétől sokáig, majdnem reggelig kitart. Becslése szerint 15 fok körül lehet a szobában a hidegebb éjszakákon, ezért néha használnak hordozható, elektromos melegítőt is. A forró, párás nyári éjszakákon sem lehet kellemes az éjszakai alvás, főleg az olyan régebbi házakban, ahol nincs légkondicionálás. nekünk nagyon kellemes időnk volt, jól aludtunk. Mi csak a filmekből ismerjük, ahogyan a szamurájok széjjelhasítják a japán ház tolóajtajait. A háznak néhány újabb részét leszámítva, itt is minden helység tolóajtós volt.

Fontos szokás, amiről még nem írtam, hogy szinte mindenhol le kell venni a cipőt. Így van ez nálam az étkezőben is, ahol kis fakkokban mindenkinek külön-bejáratú papucsa van, csak azzal lehet bemenni az étkezőbe. De így van ez például az orvosi rendelőben, sok munkahelyen (nálunk nem, de itt mindenkinek van benti használatú szandálja az asztal alatt) és természetesen minden lakásban. A tatamis szobákba kizárólag mezítláb, vagy zokniban lehet bemenni. A gyékény-tatami azért terjedt el, mert egyrészt természetes anyag, a rizsföldeken termő Igusa nevű gyékényből készül, másrészt nyáron, átszellőzik és hűvösebbet biztosít, télen meg megtartja a meleget. Az 1x2m-es elemeknek sötét szövetű kerete van. Takai kolléga, aki éppen most építi a házát, és akinek a felesége a tea-ceremónia mesterhölgye, tervez egy hagyományos japán tea-szobát tatamival. Többször szóba kerül közöttünk, hogy áll az építkezéssel, és éppen a múltkor mesélte, hogy nem tudják milyen színű legyen a tatami szélén lévő szövet. Ha jól emlékszem sötétzöld lesz, de könnyen lehet, hogy náluk veszek majd részt életem első tea-ceremóniáján. Elvileg meglesz a ház mielőtt hazamegyek, remélem, összejön a találka a Takai családdal is.

(Ezt most zárójelben :-) Ő az, aki olvassa a blogot automatikus fordítással, így most remélem tudja, hogy továbbra is szívesen meglátogatnám. Itt üzenem neki, hogy, ha olvassa, akkor küldje már el azokat a fotókat, amiket a házépítés indításakor készített a "japán ház-építés-indítás szertartásról". Már háromszor megígérte, de nem küldte. Ha láttok majd ilyen fotókat, akkor Takai megértette, hogy küldje el a képeket, azaz jó a Google automata fordítója. Takai, várjuk a képeket :-))

Visszatérve a Suginishi házra, még a vacsora magasságában volt egy érdekes dolog, amit el akarok mesélni. Hagyományos japán házakban általában külön szoba van visszavonulásnak, meditációnak, imádkozásnak, köszönetnyilvánításnak, stb. A Suginishi családnak is van egy ilyen szobája, ahol a szoba egyik sarkában van egy kis szentély. A nagymama (japánul obaa-san) minden reggel és este imádkozik itt. Köztudott, hogy a japánok nagyon szeretnek ajándékozni, 3 napos hétvége után, visszafele jövet pl. Suginishi minden haverjának hozott ajándékot, keze, lába, hónalja tele volt ajándékokkal. Jellemzően a munkahelyi kollégák is megajándékozzák egymást: ha valaki elutazik valahova, onnan általában a közvetlen kollégáinak hoz egy kis meglepetést, többnyire egy olyan kis finomságot (csokit, kekszet, sütit vagy hasonlót), ami az adott hely jellegzetessége. Mi is hoztunk Hirosimából minden csoporttagnak, de szinte minden héten kapok én is valamit valakitől. Én is készültem egy kis csomaggal, maradt még Szamos Marcipánom, egy csípős paprika, meg egy hagyományos. Gondoltam ez elég egyedi, ezt raktam egy kis csomagba és vittem a családnak, bort akartam, de Suginishi mondta, nem isznak. Persze sörrel kínált az apukája este. Mindegy, úgy tűnt nagyon örülnek az ajándéknak, meg annak is amit Suginishi vitt. Amit el akartam mesélni ezzel kapcsolatban az, hogy a kapott ajándékot a szentély elé helyezik, és imádkozva köszönetet mondanak érte, majd ha jól értettem egy napra ott is marad. Ebben a külön szobában voltak még képek a családi felmenőkről, néhány családi oklevél továbbá, egymás mellett a korábbi császár és császárné képe. Nem akartam ilyen sokat írni a házról, de talán nem baj, lesz még egy hirosimai fejezet. A mai részhez tartozó képeket itt találjátok.

Folyt. köv.
Csók a pereputtyomnak és Üdv Mindenkinek,
Boti

Hirosima és környéke 1. rész

Úgy érzem sokat írtam Maniláról és kevesebbet Japánról, ezért a későbbiekben megpróbálom ezt ellensúlyozni. És azt is tudom, keveset írtam az utóbbi időben, de hét közben nem megy, beszélek a családdal és megyek aludni, az utóbbi hétvégeken meg szintén voltak programjaim. Valójában írtam 3, 4 e-mail beszámolót Japánról az ittlétem legelején, de sok mindenről nem számoltam még be, és majd megpróbálom a korábbi e-mail-eket is a beszámolóimba illeszteni.
Még korábban gondolkodtam, hogy az október eleji japán Forma1-es futamra kilátogatok, de ez több ok miatt nem jött össze. Egyrészt drága, messze van Yokohamától, a szállás nehézkesen oldható csak meg és a suzukai pálya megközelítése sem annyira egyszerű. Voltak kollégák, akik mentek, de nekik korábbról el volt intézve minden. A másik ok, hogy ezen, az egyébként 3 napos hétvégén, Suginishi barátom éppen meglátogatta a szüleit Hirosimában én meg „aljas szándékkal” rákérdeztem, csatlakozhatnék-e? Amúgy is el akartam ide menni, ő meg egyből mondta, hogy nyugodtan. Felhívta a szüleit és ők is jelezték, hogy „welcome Kadar-san!”, nyugodtan jöhetek. Nos így alakult, hogy október második hétvégéjét Hirosimában, pontosabban a várostól kb 35 km-re a Suginishi családdal töltöttem. Hirosima kb 800 km-re van Yokohamától, két mód van az elérésre repülő vagy a Shinkazen szuper-expressz.



Ugyan időben egy picit hosszabb, de a kedvemért a Shinkazent választottuk. Az útba eső 7 megállót is beszámítva kevesebb, mint 4 óra alatt lerepesztett ide a vonat, az egyenes szakaszokon 300 Km/h-ás sebességgel tépett. S700-as változattal jöttünk, amit éppen a HITACHI gyártott. Képeken és videón is megörökítettem az utazást. Borongós volt az idő, de szerencsére nem esett az eső. Szombat délután Hirosimában sétáltunk. A város nem annyira nagy, sétálva is bejárható és mondani sem kell, hogy szinte minden az atombombáról, a bombázásról, annak összes előzményéről és fejleményeiről szól. 1945 augusztus 6-án dobták le és a város központi részén minden elpusztult. Néhány épület vázszerkezete maradt meg csupán, ezek közül a kupolás szerkezete miatt, A-Dome-nak keresztelt épületet hagyták meg az eredetileg lerombolt állapotában. Természetesen ez a város leghíresebb nevezetessége. A bomba 600 méter magasban robbant fel pont az épület felett, nem oldalról, hanem felülről érte a lökés, valószínűleg ezért maradt meg. Mellette található az Béke Emlékpark, ahol minden évben emlékeznek és mögötte a múzeum, ami részletesen bemutatja az első atombomba ledobásának körülményeit és következményeit. Túl sokat nem akarok írni róla, érdekes, és megrázó, amikor kijöttem annyit mondtam, hogy nem kellemes hely, Suginishi meg azt, hogy az összes külföldi, akivel itt volt, ezen a véleményen volt. Ő sem kedveli a helyet, különösen azért nem, mert kisiskolás korában minden évben ellátogattak ide az osztállyal és sosem értette, miért erre a borzalmas helyre jönnek kirándulni.

A szombat este a Suginishi családdal vacsoráztunk közösen. Hirosimától kb. 30 percet vonatoztunk, egy Saijo nevezetű városba, onnan meg az apukája vitt el minket autóval. Ez kb. még 20 perc volt, a hegyek között, nagyon szép helyen. A ház a rizsföld mellett található és 8 szobája van, hagyományos japán elrendezéssel, tatamis padlóval. A konyha újabb, hasonló az otthonihoz. Hagyományos, gazdag japán vacsorával vártak, apuka, anyuka és nagymama (az apuka anyukája). Mindenki nagyon kedves volt, fullos kiszolgálás, többnyire mosolyogtunk egymásra, én magyaráztam mutogattam, Suginishi fordított, majd megmutattam néhány családi fényképet. Vacsora után következett a fürdés. Kaptam egy rövid kiképzést, hogyan történik japánban a fürdés. Voltam már japán fürdőben, nem voltam teljesen analfabéta a témában, de a rövid instrukció a helyi körülmények miatt kellett. Nos, először is az ember ugye levetkőzik, és van egy kis székecske, amin zuhanyozik. Ugyan állva is lehet, de kényelmesebb ülve, a zuhany is így esik kézre. Mindez a fürdőszoba közepén történik, lefolyó van, nem külön zuhanytálca. Ha alaposan leszappanozta magát az ember, külön vizes törölközővel megtörli a testén, lemossa és ezután következik a fürdés. A kád hosszban kisebb a mienkénél, de mélyebb, ha beül az ember nyakig ér, Koli és Barni buborékolhatna, nekik a fejük búbjáig érne. Előre szóltak, hogy a víz forró, ha kell, tegyek hozzá hideget. Gondoltam, ha a japánok kibírják én is fasza gyerek leszek, kibírom. A forró vízben kb. 5-10 percig ülnek, teljesen leizzaszt és, ami a legfontosabb ellazít. Nos beültem, elsőre nem tűnt annyira forrónak, de szép lassan azt kezdtem érezni, hogy ez nem vicc. A kád alján volt egy csúszásgátló és mivel teljesen tele volt, gondoltam picit leeresztek belőle és teszek hozzá hideget. Nem jött össze, mert nem találtam a vízleengedés módját. Gondoltam nem baj, engedek hideg vizet aztán a forró túlbuggyan a kád peremén, amúgy is ott zuhanyoztam az imént, csak lefolyik. Nyomtam bele hideget és kellemessé vált a víz, visszaültem, kibuggyant, szépen ellazultam, és próbáltam pihenni a még mindig forró vízben. Nem több mint 1 perc múlva újfent érzem, hogy nem vicces a téma. Telik, múlik az idő és nem úgy, mint otthon, itt Japánban a fürdővíz az idő múlásával kihűlés helyett melegedik, mit nem forrósodik. Mivel sem kályhát, csövet vagy elektromos kapcsolatot nem láttam, és a csúszásgátlón is lehetett ülni, arra gondoltam, hogy ez csak valamilyen külső hőforrás okozhatja, de ha tovább maradok megfövök. Összesen kb. 7-8 percet ülhettem benne és, hogy ne lepjen el teljesen betettem a kis széket így csak ciciig ért, végül kiszálltam és megtörölköztem, nem egyszer, hatszor, de sokat nem ért, mert izzadtam, mint állat, még kb. fél óráig. Viszont nagyon jól esett és tényleg teljesen ellazított. Persze gyorsan kiderült, hogy a kád alatt van egy kályha, amit az udvarról fával fűtenek fel és ez így volt most is, nem csoda, hogy pillanatok alatt visszaáll a magas hőfok, még ha hideget is tesz hozzá az ember. A fürdőzés, a ceremónia, az előzetes hosszas tisztálkodás, a teljes meztelenség, a nagyon forró fürdővíz, mind-mind ugyanilyen a japán fürdőkben is, ahova sokszor a hosszú, fáradságos nap után látogatnak el a jó japán munkásemberek. És még pár további kép...

Lassan nyugovóra térek, a héten írok még a házról, Miyajimáról, ahol vasárnap voltunk és a helyi, hirosimai szaké-fesztiválról, amit szintén volt szerencsém személyesen megtapasztalni.

Üdv mindenkinek
Boti