Még korábban gondolkodtam, hogy az október eleji japán Forma1-es futamra kilátogatok, de ez több ok miatt nem jött össze. Egyrészt drága, messze van Yokohamától, a szállás nehézkesen oldható csak meg és a suzukai pálya megközelítése sem annyira egyszerű. Voltak kollégák, akik mentek, de nekik korábbról el volt intézve minden. A másik ok, hogy ezen, az egyébként 3 napos hétvégén, Suginishi barátom éppen meglátogatta a szüleit Hirosimában én meg „aljas szándékkal” rákérdeztem, csatlakozhatnék-e? Amúgy is el akartam ide menni, ő meg egyből mondta, hogy nyugodtan. Felhívta a szüleit és ők is jelezték, hogy „welcome Kadar-san!”, nyugodtan jöhetek. Nos így alakult, hogy október második hétvégéjét Hirosimában, pontosabban a várostól kb 35 km-re a Suginishi családdal töltöttem. Hirosima kb 800 km-re van Yokohamától, két mód van az elérésre repülő vagy a Shinkazen szuper-expressz.
Ugyan időben egy picit hosszabb, de a kedvemért a Shinkazent választottuk. Az útba eső 7 megállót is beszámítva kevesebb, mint 4 óra alatt lerepesztett ide a vonat, az egyenes szakaszokon 300 Km/h-ás sebességgel tépett. S700-as változattal jöttünk, amit éppen a HITACHI gyártott. Képeken és videón is megörökítettem az utazást.
Borongós volt az idő, de szerencsére nem esett az eső. Szombat délután Hirosimában sétáltunk. A város nem annyira nagy, sétálva is bejárható és mondani sem kell, hogy szinte minden az atombombáról, a bombázásról, annak összes előzményéről és fejleményeiről szól. 1945 augusztus 6-án dobták le és a város központi részén minden elpusztult. Néhány épület vázszerkezete maradt meg csupán, ezek közül a kupolás szerkezete miatt, A-Dome-nak keresztelt épületet hagyták meg az eredetileg lerombolt állapotában. Természetesen ez a város leghíresebb nevezetessége. A bomba 600 méter magasban robbant fel pont az épület felett, nem oldalról, hanem felülről érte a lökés, valószínűleg ezért maradt meg. Mellette található az Béke Emlékpark, ahol minden évben emlékeznek és mögötte a múzeum, ami részletesen bemutatja az első atombomba ledobásának körülményeit és következményeit. 
Túl sokat nem akarok írni róla, érdekes, és megrázó, amikor kijöttem annyit mondtam, hogy nem kellemes hely, Suginishi meg azt, hogy az összes külföldi, akivel itt volt, ezen a véleményen volt. Ő sem kedveli a helyet, különösen azért nem, mert kisiskolás korában minden évben ellátogattak ide az osztállyal és sosem értette, miért erre a borzalmas helyre jönnek kirándulni.A szombat este a Suginishi családdal vacsoráztunk közösen. Hirosimától kb. 30 percet vonatoztunk, egy Saijo nevezetű városba, onnan meg az apukája vitt el minket autóval. Ez kb. még 20 perc volt, a hegyek között, nagyon szép helyen. A ház a rizsföld mellett található és 8 szobája van, hagyományos japán elrendezéssel, tatamis padlóval. A konyha újabb, hasonló az otthonihoz. Hagyományos, gazdag japán vacsorával vártak, apuka, anyuka és nagymama (az apuka anyukája). Mindenki nagyon kedves volt, fullos kiszolgálás, többnyire mosolyogtunk egymásra, én magyaráztam mutogattam, Suginishi fordított, majd megmutattam néhány családi fényképet.
Vacsora után következett a fürdés. Kaptam egy rövid kiképzést, hogyan történik japánban a fürdés. Voltam már japán fürdőben, nem voltam teljesen analfabéta a témában, de a rövid instrukció a helyi körülmények miatt kellett. Nos, először is az ember ugye levetkőzik, és van egy kis székecske, amin zuhanyozik. Ugyan állva is lehet, de kényelmesebb ülve, a zuhany is így esik kézre. Mindez a fürdőszoba közepén történik, lefolyó van, nem külön zuhanytálca. Ha alaposan leszappanozta magát az ember, külön vizes törölközővel megtörli a testén, lemossa és ezután következik a fürdés. A kád hosszban kisebb a mienkénél, de mélyebb, ha beül az ember nyakig ér, Koli és Barni buborékolhatna, nekik a fejük búbjáig érne. Előre szóltak, hogy a víz forró, ha kell, tegyek hozzá hideget. Gondoltam, ha a japánok kibírják én is fasza gyerek leszek, kibírom. A forró vízben kb. 5-10 percig ülnek, teljesen leizzaszt és, ami a legfontosabb ellazít. Nos beültem, elsőre nem tűnt annyira forrónak, de szép lassan azt kezdtem érezni, hogy ez nem vicc. A kád alján volt egy csúszásgátló és mivel teljesen tele volt, gondoltam picit leeresztek belőle és teszek hozzá hideget. Nem jött össze, mert nem találtam a vízleengedés módját. Gondoltam nem baj, engedek hideg vizet aztán a forró túlbuggyan a kád peremén, amúgy is ott zuhanyoztam az imént, csak lefolyik. Nyomtam bele hideget és kellemessé vált a víz, visszaültem, kibuggyant, szépen ellazultam, és próbáltam pihenni a még mindig forró vízben. Nem több mint 1 perc múlva újfent érzem, hogy nem vicces a téma. 
Telik, múlik az idő és nem úgy, mint otthon, itt Japánban a fürdővíz az idő múlásával kihűlés helyett melegedik, mit nem forrósodik. Mivel sem kályhát, csövet vagy elektromos kapcsolatot nem láttam, és a csúszásgátlón is lehetett ülni, arra gondoltam, hogy ez csak valamilyen külső hőforrás okozhatja, de ha tovább maradok megfövök. Összesen kb. 7-8 percet ülhettem benne és, hogy ne lepjen el teljesen betettem a kis széket így csak ciciig ért, végül kiszálltam és megtörölköztem, nem egyszer, hatszor, de sokat nem ért, mert izzadtam, mint állat, még kb. fél óráig. Viszont nagyon jól esett és tényleg teljesen ellazított. Persze gyorsan kiderült, hogy a kád alatt van egy kályha, amit az udvarról fával fűtenek fel és ez így volt most is, nem csoda, hogy pillanatok alatt visszaáll a magas hőfok, még ha hideget is tesz hozzá az ember. A fürdőzés, a ceremónia, az előzetes hosszas tisztálkodás, a teljes meztelenség, a nagyon forró fürdővíz, mind-mind ugyanilyen a japán fürdőkben is, ahova sokszor a hosszú, fáradságos nap után látogatnak el a jó japán munkásemberek. És még pár további kép...Lassan nyugovóra térek, a héten írok még a házról, Miyajimáról, ahol vasárnap voltunk és a helyi, hirosimai szaké-fesztiválról, amit szintén volt szerencsém személyesen megtapasztalni.
Üdv mindenkinek
Boti
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése