Turisták és japánok is sokan látogatják, nagyon szép hely. További érdekessége, hogy rendkívül szelíd őzek sétálgatnak az emberek között és minden kaját lenyúlnak, láttam egyet, amely az újságot is megette. Mielőtt a szentélyt megnéztük volna, csónakba ugrottunk és közelről is megnéztük a kaput. Az idegenvezető japánul nyomta, csak pár dolgot tudtam meg kapuról, amelyek közül a fontosabbak, hogy a jelenlegi példány már 130 éve áll a helyén, és közel 500 éves fát használtak hozzá. Mivel a tenger sekély, egyszerűen csak a homokpadkára helyezték, saját súlya tartja egy helyen, ha jól emlékszem 13tonna, de ez egyáltalán nem biztos.A szigeten sok kis- és közép-iskolás rajzol és fest, többek a családdal jönnek ki, de vannak olyanok is, akik a teljes osztállyal érkeznek. A szentély és a kapu a két fő téma, de többen készítenek festményt az 5 szintes pagodáról is. A szentélyhez hosszú volt a sor, de érdemes volt kivárni, nagyon szép. A szentély épületén belül több helyen is van kisebb-nagyobb imahely. Ezeken a pontokon mindig van egy persely, néhol harang is.
A szokás szerint itt megáll az ember, egy kisebb pénzérmét bedob a perselybe, kétszer meghajol, tapsol kettőt, fohászkodik vagy kíván valamit az Istentől, majd tapsol egyet és végül, távozás előtt még egyszer meghajol. Ha harang is van azt is meg szokták kongatni, de annak a pontos menetét nem tudom. Az épületegyüttesen belül több helyen van kívánságfal, ide kívánságokat lehet kitűzni. Szintén több helyen, többnyire a szentélyen belül, esetenként kívül van egy-egy hely, ahol a közeljövőre vonatkozó jóslatot lehet kapni. Kerek 100yen fejében egy fadoboz megrázása után, abból véletlenszerűen kicsúszik egy kis számozott pálcika. Minden számhoz, a háttérben lévő szekrénynél tartozik egy kis fiók, amiből kivehető a személyre vonatkozó, előre megírt jóslat. Én másodszor húztam ilyet mióta itt vagyok, a korábbi, tokiói és a mostani is nagyon jó jóslatot tartalmazott. Suginishi fordítása szerint: egészség rendbe jön, munka, család, szerencse ok, stb. Az ember ilyenkor megnyugszik és bizakodik. Viszont, a csavar az egészben az, hogy ha valaki rossz jóslatot kap, akkor simán visszateheti a kis fiókba, a hiedelem szerint ezáltal a jóslat nem fog a későbbiekben bekövetkezni. Szerintetek, mely jóslatokat kell többször után-nyomni? Japánul van, én megtartottam mindkettőt, viszem magammal a fényképezőgépem kis zsebében.
A szentély után végigsétáltunk a pici település belső utcáin, ahol a helyi finomságokat kóstolgattuk. Egyik érdekesség a halból készült "kürtöskalács" (lásd fénykép). Kívülről teljesen olyan, mint egy pici kürtöskalács, de valamilyen spéci haltésztából készül. Nekem nagyon ízlett. Kipróbáltuk a kagylót, ami szintén hirosimai jellegzetesség, de ez nem ízlett annyira, pontosabban semmi különöset nem találtam benne. Viszont ettünk "angolnás hamburgert". Többször megkérdeztem, de sajnos nem emlékszem a nevére.
Kívülről olyan mint az osztrák gőzgombóc, kicsit kisebb és belül, fűszerezett angolnás cuccot tartalmaz. Iszonyúan finom és van húsos változata is. Legvégül, egy helyben készült, spéci süteményt is kipróbáltunk. Némely cukrászdában ezek gépesített sütési folyamata is követhető az utcáról, ami érdekes, főleg egy mérnöknek mint én. A szigeten van még egy akvárium, amit éppen felújítanak, egy szép park és egy kabinos felvonó is, amivel fel lehet menni a sziget kb. 450 méter magas csúcsára. Fent a csúcson is és a szigeten körbe rengeteg további kisebb szentély található, de ezek már nem fértek bele az időbe.Délután komppal vissza, és következett késő délutáni, esti program: szaké-fesztivál Higashi-Hirosimában. Ha a hétköznapi utcai képen nem is látható túl sok mosolygó japán, a szaké fesztivál más. Itt bőven van belőlük, már aki talpon tudott maradni. Mikor megérkeztünk a Saijo nevű állomásra, itt kellett leszállni a fesztiválhoz, az első kép igen durva volt. Kb. 35 év körüli nő félig ülve, félig feküdve teljesen lehányta a peront, míg a vele lévő férfi, gondolom férje vagy barátja, próbálta összeszedni egy vasutas segítségével.
A stuttgarti sörfesztivál jutott eszembe, ott láttam Vén Zolival hasonló mennyiségű részeget kiütve. Körbejártunk pár szaké kifőzdét, amelyekbe évente csak ezen a szaké-hétvégén lehetett belátogatni. Kipróbáltam hideg, langyos és 40 fokos szakét, és tényleg különböző az íze, annak függvényében, hogy mennyire melegítik meg. Volt keserűbb, volt édesebb, szerintem a keserűbb a finomabb. Este összefutottunk Suginishi haverjával és közösen vacsoráztunk a városban. A menü szintén helyi, szakéval készített finomság, amely párolt zöldségeket és hússzeleteket tartalmazott (sajnos ennek is elfelejtettem a nevét). Hirosimában van Japán egyik legnagyobb egyeteme, ahova viszonylag több külföldi diák jár, látunk belőlük is többet a városban. Az éttermekben a fiatal, kimonós kiszolgálók is általában egyetemisták, egyik-másik viszonylag jobban beszélt angolul, az egyikükkel egészen jól elbeszélgettem. Aranyos volt, tanulmányi mellett kis anyagi kiegészítés miatt dolgozik az étteremben. Talán már én is említettem, de ti is tudjátok, ami tény, hogy japánok nagyon betartják a szabályokat és mindent jól megszerveznek. Nos, a szaké fesztivál is 6-kor véget ért, mindenhol szépen bezártak és durván 2 óra alatt olyan volt a város, mintha semmi nem történt volna az előző két napon. Azonnal bontották a mozgatható slozikat, sepregettek, takarítottak, secc-pecc rendet raktak. A kaja után, még egy második helyre is beugrottunk egy búcsú sörre, aztán Suginishi haverja felhívta a feleségét, aki hazafuvarozott minket. Lefekvés előtt újból következett a "forró-fürdő" és újbóli tatamis alvás, másnap délelőtt meg vissza Yokohamába.
Összességében, és szerintem nem csak a szaké fesztivál miatt, a vidéki Japán emberei sokkal barátságosabbak. Többször panaszkodtam, főleg Takai barátommal való sörözéseknél, hogy nehéz eldönteni pl. a vonaton az emberekről, hogy jól érzik-e magukat, vagy netán szomorúak, vagy bármi érzelmet felfedezni rajtuk. Szinte mindenki zárkózott, nem igazán beszélgetnek, legtöbbjük a mobilját baszkurálja. Ridegnek érzem mindig a hangulatot a vonaton az utcán. Takai azt mondta, hogy a vidék az más, és most éreztem a nagy különbséget, az emberek sokkal nyitottabbak, kedvesebbek voltak, vagy annak tűntek. Szóval: jó volt, szép volt, tartalmas volt, érdekes volt, köszönöm Yuuchi Suginishi. És a sok-sok kép!
Üdv a családnak és a haveroknak, akik mindannyian éppen most Helgáéknál buliznak.
Majd jövőre én is :)
Boti
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése