2010. november 22., hétfő

Őszi táj Hakone-ban

A múlt héten újból Manilában voltam, sok a munka, nem volt idő, írni, de miután visszajöttem, újból kiugrottam Hakone-ba, ahol az őszi tájat fényképeztem. Írtam már korábban, hogy ide visszamegyek, nos ez, az előző vasárnapon meg is történt. A manilai út után nagyot aludtam és ez később hibás döntésnek bizonyult, mert mire elértem Odawara-ba iszonyú embertömeg várakozott a kis vonatra Hakone-ba. Délelőtt az idő is jó volt, aztán délutánra kezdett befelhősödni, én meg álltam egymás után a sorokban (Vonat Yumoto-ba, kisvonat Gora-ba, fogaskerekű Sounzan-ba és végül a gondolás felvonó 1044 méterre). 10-kor indultam Fujisawa-ból (ez volta a hiba) és kb. du. 2-re értem fel, picit felhős időben a csúcsra. Fuji-san sajnos nem látszott túl jól, de készült pár kép ráközelítéssel. Lementem ugyan a másik oldalon a tóig, de onnan gyorsan vissza is fordultam, mert rengetegen várakoztak, így a kalóz-hajó most kimaradt. Amúgy is azt terveztem, hogy ha sikerül visszaérni sötétedés előtt, akkor Gora-ban lévő francia-kert színes fáit, bokrait és virágait is lencsevégre kapom. Szerencsém volt, mert visszafele gyorsabban ment minden és fél négyre leértem a parkba. A hegy már takarta a napot, így nem voltak ideálisak a fényviszonyok és a kis gépem sem annyira profi, hogy ezt ellensúlyozza, de szerintem készült pár jó kép. Élvezzétek ti is.

Üdv mindenikek és csók a pereputtyomnak,
Nemsoká jövök haza
Boti

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése