Közeledik a vége

Kicsit összesűrűsödtek a dolgaim, sajnos nincs sok időm írni. Szumma 4 napom van/volt, hogy leszereljek a cégnél, kipakoljak a lakásból és elintézzek mindent, mindezt úgy, hogy a három nap közben normál munkanap és át kell adnom a munkámat a kollégáknak. Viszont nem panaszkodom, mert minden este nomikai, búcsúzás a barátoktól, kollégáktól.

Túl gyorsan jött minden, 1 éve úgy volt, hogy 1 évre jövök, amit a nemrég fejeltünk meg 3 héttel, de a cég körüli helyzet és a Japánban történtek visszacsináltak 1 évre. 26-án kiköltözöm, egy éjszakát alszom szállodában és 27 reggel indulok ki a reptérre Yokohama-ból. Tegnap leszereltem a szobámat, ami az elmúlt 12 hónapban az egyetemi éveimre emlékeztetett. A takarón és a párnán kívül mindent egy korábbi lakótól örököltem, most próbálom én is átpasszolni másnak. Két-három doboz biztosan postán megy majd haza, mert képtelen vagyok összepasszírozni mindent. Látszik, hogy öregszem, túl sok kelléket hoztam magammal és itt is vásároltam néhány cuccot, pluszban, tülekedés alakult ki a szabad résekért a bőröndömben, már többen is jelezték, hogy legyek szíves hagyni egy kis helyet az ajándékuknak.

Kyoto nagyon szép volt, szegény kis feleségem, kimaradt belőle, de ha nem is ilyen távol, megpróbáljuk a közeljövőben bepótolni egy még meg nem látogatott országban. Majd felteszek egy képgyűjteményt is Kyoto-ról, de csak, ha hazaértem, mert nem lesz időm itt összeválogatni. Csupán ízelítőül osztok meg itt egyet veletek.

A nukleáris hajcihő sajnos tovább tart, fogalmam sincs mikor ér véget. A tévében a reaktorok sematikus ábráját, a gyerekek étkeztetését, fogmosását ismertető folyamat képei és az erőmű környezetéből származó, nem fogyasztható javak listája váltotta fel. A stúdiókban az atomtudósok helyet cseréltek biológusokkal és táplálkozás szakértőkkel. Folyamatosan beszámolnak a mentési munkálatokról, a főutakat letakarították, picit normalizálódik a helyzet északon is, mindent beosztanak testvériesen. Az áramkorlátozás érvényben van, de éppen ma olvastam, hogy nem igazságos, ezért lehet, hogy Tokyo eddig be nem vont körzetei is bekerülnek a megvonási halmazba. A délnyugatiak adnának áramot, de ott 60Hz, it meg 50Hz frekvenciájú a hálózat. Nem néztem utána, hogy ennek pontosan mi az oka, de el van cseszve rendesen, főleg úgy, hogy Japán mindig is egy ország volt és csupán 4-szer akkora, mint Magyarország, nem nagy kiterjedésű, nem tudom miért alakult így. Ha valaki esetleg tudja vagy utánanéz, megírhatja kommentben, érdekelne.

A közvetlen környezetemben nem változott semmi, itt semmilyen vízkorlátozás nincs, de én már 1 hete bespájzoltam vízből, sörből és tejből, simán kitart még 2 napig. A mai ebédemben volt ugyan egy kis brokkoli, remélem délről érkezett, de ha netán fukushimai cucc volt és nem rég szedték, akkor majd beindítom a reptéri szkennereket Európában. Amúgy a sugárzással nekem semmi bajom, nagyon sajnálom a fukushimai és az ibarakiakat, de 100%-os vagyok benne, hogy a távolság miatt engem és az ittenieket csak minimálisan érint, erről tegnap a magyar rádióban is volt egy jó riport. Picit biztosan magasabb a szint az alapértéknél és az is biztos, hogy néha erre fúj egy aktívabb felhőt, de ez még messze nem okozhat semmilyen problémát, még akkor sem, ha teljesen meztelenül kint állnék a szabadban 3 hónapig. Személy szerint jobban izgatnak a földrengések, nem hagytak alább és ma is volt már kettő. Tegnap éjszaka a telefonom is beriasztott, pont egy órával az után, hogy elaludtam. Lehet, hogy el tudjátok képzelni, de ennél kellemetlenebb ébresztés nincs. A telefon szirénázó hangot ad, (holnap leköszönök és leadom, nem lesz rá több lehetősége, úgy kell neki) első pillanatban fogalmad sincs, honnan jön ez a szörnyű hang. Miután rájöttél, már kezd mozogni minden, te meg abban reménykedsz, hogy csak rövid lesz. Mire felöltöznél, vagy asztal alá bújnál vagy netán bármit is elkezdenél a kábult agyaddal már vége is van. Utána picit figyelsz, hogy szirénáznak-e a cunami veszély miatt vagy netán indulnak az emberek és ha nem, akkor visszapihensz és próbálsz újra elaludni. Nem egyszerű feladat, főleg úgy, hogy egy éjszaka akár kétszer is végigcsinálod. Sokszor előfordul, hogy a mobil szirénázik, és nem mozdul semmi, meg olyan is, hogy mozog, és nem szirénázik előtte, mint példádul annál a BIZONYOSNÁL, nem jelezte előre.

Szóval minden rendben velem, nem unatkozom, és könnyen lehet, hogy ez lesz az utolsó bejegyzésem Japán földről. Most, hogy sebesen közeleg a hazamenetelem napja, néha végiggondolom, milyen élményeim voltak. Sokszor túl késő volt már, fáradt voltam a laptophoz ülni vagy elfelejtettem valamit, ezért kimaradt a beszámolómból. Ha majd otthon leszek és kifújom magamat, átlapozom a képeket és megpróbálom bepótolni, ami kimaradt. Mindenkinek köszönöm a hozzászólásokat, a biztatást és a támogatást, az utolsó időszakban nem kevés, erős érzésekkel telített tapasztalat gyülemlett fel bennem, bőven lesz mit mesélnem, soha nem fogom elfelejteni.

És persze kösz a pereputtyomnak, főleg a pereputtyom otthon maradt vezérének (messze neki volt a legnehezebb dolga az egy év alatt), meg a nagy családnak. Ők mind magukra ismernek, tudják, hogy kik, ez a blog is eredetileg nekik készült. Nemsokára viszlát otthon!

Yokohama, 2011. március 24.
Boti, Botkó, Apa, Apci, Apuci, Fafik... Kinek mi

Kyoto 2. nap

Kyoto nem annyira nagy város, aminek a körbejárásához sokat kellene tömeg-közlekedni, de nagyobb annál, hogy gyalogosan teljesen bejárhassuk. Első nap sokat gyalogoltam, de több helyre nem jutottam el. Akkor este gondoltam, milyen jó is lenne biciklivel közlekedni, így az ötletet tegnap tettek követték. Találtam is kölcsönzőt, amit egy nagyon szimpatikus japán srác vezet, nem volt nehéz összehaverkodni vele. Masato-nak hívják, fél éve költözött Kyoto-ba, mert nagyon szereti a várost. Felesége is van, de ő még Saitama-ban, Tokyo mellett maradt, talán valamikor leköltözik ide ő is, havonta egyszer találkoznak (japán módi :-). Ez a Masato gyerek gondolt egyet és nyitott egy biciklikölcsönzőt Kyotoban. Az üzletet egy 73 éves öreg kimonó tervező és készítőtől kapta ingyen használatra, aminek a fejében most éppen az öreg bácsika weboldalát készíti. Három fajta bringája volt, normál, elektromos és sportos elektromos kerékpár. Soha nem próbáltam elektromos biciklit, és azt is tudtam, hogy Kyoto keleti oldala igencsak dimbes-dombos ezért az elektromos mellett döntöttem. Ha lúd, legyen kövér alapon, a sportos elektromosat választottam, ami ránézésre is profibbnak tűnt. Mondtam Masatonak egy ilyet kérek, ő meg szólt, hogy csak 3 órára béreljem, mert jönni fog az eső. Kitöltöttem egy papírt, előre kifizettem az 1200Yent, de semmi kaució, semmi akta fénymásolás, egyszerűen megmutatta, hogy működik és kérte, hogy délutánra hozzam vissza, én meg vihettem. Az eco mode-ban elvileg 40 km-t lehet vele rásegítéssel tekerni, 3 sebességes és úgy megy fel a hegyre mint az álom. 3 óra alatt be tudtam vele járni majdnem a teljes keleti oldalt, de sajnos tényleg megérkezett az eső és még 4 óra előtt visszavittem.

Aztán megbeszéltem Masato-val, hogy este találkozunk és közösen vacsorázunk. El is vitt egy kis japán étterembe, ahol a oden, sashimi és tempura volt fogás, sörrel és sake-val öblítve. Vacsora után a kedvenc koktél bárjában vezettünk le, majd én szálloda fele jövet még megnéztem a Sunderland-Liverpool meccset egy hangulatos pub-ban egy török, egy angol és egy ír sráccal közösen. Megint késői lefekvés lett belőle, de ma még mindig esik az eső. Kyoto továbbra is szép, annak ellenére, hogy megszámlálhatatlan buddhista temploma és sintó szentélye van, sokszor picit olyan érzésem van, mintha egy európai városban lennék. Rengeteg képem van, szortírozok majd és felteszem őket, de ahhoz több idő kell.

Yakitori egy hétre RÁ

Tegnap este kimaradtam, de köszönöm a hozzászólásokat, továbbra is minden ok, sőt. "A FÖLDRENGÉS" hetén terveztük annak a kolléganőnek a nomikai party-ját, aki nemrég egy fokkal feljebb lépet a hierarchiában. Ez itt mindig nagyon fontos mérföldkő és nem utolsó sorban jó ok az ünneplésre. Úgy ítéltük meg, hogy a katasztrófa egyhetes születésnapján normalizálódott már annyira, ami megengedi a buli bepótolását. Az áramkimaradás miatt hamarabb végeztünk, és Yokohama Kannai körzetében egy kifejezettem csirkehúsra specializálódott étteremben ünnepeltünk, majd ezt egy közelben lévő olasz borozóban zártuk le. Rengeteg csirke készítményt próbáltunk ki, nyerstől kezdve (csirke sashimi), a rizzsel, szakéval kombinált darált pipihúson keresztül (soboro) a torikawaig, ami a mi esetünkben sült csirkebőr pici szeletekre vágott és hagymással zöldséggel kevert elegye volt. Természetesen a jobban ismert yakitori sem maradt ki. Túl sokat nem akarok róla írni, inkább felrakok pár képet az atomfelhőtől rettegő csoportunkról. A borozóban egy táncos csapattal futottunk össze, akik szülinapot ünnepeltek, így a végén közös erővel ünnepeltünk. Picit becsíptem és csak hajnal 2-re értem haza. Ez nem lett volna különösebben baj, de 5 óra előtt keltem, mert tegnap délután sikerült előrehozni a kyotoi utat mától-keddig. A reggel nem volt egyszerű, de mire ezt írom már bejártam a kyotoi császári palota környékét, és nemsokára, két kávé után folytatom a város felfedezését, mert ez Japán egyik legősibb városa és durván ezer évig volt a császárság fővárosa (京都, Kyōto: jelentése főváros).

Itt is újraindult japán Barátok Közt, meg úgy látom, hogy Kadhafi kezd lenyomni minket a tévében, az újságokban és a neten is, tehát van remény a helyzet normalizálódására és lesz erő foglalkozni a sok szerencsétlennel észak-keleten, nekünk meg semmi bajunk. A cég hazaküldött a családomhoz egy picit hamarabb, 27-én repülök, a jegy is megvan.

A sieverthegyen túl

Itt Yokohama déli részében az élet kezd visszatérni a normál kerékvágásba. Olvasom a hírekben, hogy a külföldiek közül sokan menekülnek, többen tartanak délre, de ennek jelét személyesen nem észlelem. Sem tegnap, sem ma nem láttam vonatnál vagy buszoknál kígyózó sorokat. 70 km-re délre Tokyo-tól, 300 km-re az erőműtől kevesebb jele a krízisnek. A vonatok a hét eleje óta fokozatosan újra elindultak, a gyerekek iskolába járnak, a szüleik dolgozni, de olyan is van, aki jobban ráért és kocogni indult. Sportolók, gyerkőcök többsége maszk nélkül. A tv szerint a szennyezés itt is a 10-szeresére emelkedett, ami ugye nagy szám, de az alapérték limesz 0. Nincs okom kételkedni az adatok megbízhatóságában, ezeket ma már nem lehet eltitkolni, szerintem nem is akarják.

Biztosan többen olvassátok, hogy a boltokat kifosztották. Én is láttam a hírekben, Tokyo-ban tényleg lerohanják azokat, amelyek egyáltalán kinyitottak, de nem kétlem, hogy vannak olyanok, ahol be lehet vásárolni. Nálunk ebben is picit jobb a helyzet. Nagyjából van fogalmam arról, hogy Kelet-Európában mit értenek a „boltkifosztáson”, láttam is pár ehhez hasonlót, jó régen Kolozsváron. Itt azért egy picit mást jelent ez a fogalom. Nincs kenyér, péksütemény, amiből amúgy is kevés szokott lenni. A sarki pékmester a napi adagját viszont az akadozó áramellátás mellett is lesüti, például a közelemben a sarkon, különlegesebbnél különlegesebb finomságokhoz is hozzá lehet jutni. A rizs problémás, e nélkül nehezen viselik az életet a japánok, az fogy mint nálunk a cukor. Lényeg a lényeg, vész esetén egy iskolai osztály jó hosszú ideig ellenne egy kisebb, lerohant japán boltba zárva.

Az itt érezhető földrengések száma nem változott, az erősségük talán egy picit kisebb, de senki sem garantálja, hogy nem lesz egy erősebb a közeljövőben. Az áramkimaradásokat megszervezték (ugyanannak a cégnek egy másik osztálya, amelyik most a reaktorokkal küzd), időben szólnak, korrektül, többször is, letölthető a táblázat, mindig meg lehet nézni és fel lehet előre készülni. 5 külön régióba osztották a környékünket és ezek között a nappali órákban testvériesen szétosztották az időablakokat, 5 naponta rotációs formában. A délutáni órákra mindig két opcionális régió is be van osztva, ha hidegebb van, többen fűtenek, akkor ezekben a régiókban is megszüntetik az áramellátást. A Tokaido vonalat, amit hasznélok nincs korlátozás, tudok vele közlekedni.

A világ nagyot fordult az elmúlt 6 nap alatt, az utcai arcokon szomorúsággal kevert feszültség, de az irodában sokkal jobb a hangulat. A nagy rengés óta tegnap tértünk vissza először. Akkor az asztal alatt kapaszkodva szállt le mellettem a nagy monitorom, ami az asztalra helyezett magasítóról, a billentyűzeten bukfencezve érkezett. Jelentem, a japán monitor legyőzte a magyar billentyűzetet. Na azért csak egy kicsit, mert csupán kis darabka törött ki belőle, annak ellenére, hogy a 24”-os szúmos volt a billentyűzethez képest. A kollégáimat nem igazán érdekli a reaktoros hír, ránéznek a hírekre aztán dolgoznak tovább. Reggeli kérdésemre, hogy van-e valami új fejlemény a reaktornál, nem igazán tudtak válaszolni. Teljesen egyértelmű számukra, hogy az ott dolgozók mindent megtesznek a még nagyobb baj megelőzésére. BÍZNAK EGYMÁSBAN.


Látva a sok külföldi menekülőt természetesen tevődik fel a kérdés: menni vagy maradni? Ezt a témát azért nem boncolgatom, mert nálam jóval többet itt töltött és a japán embereket meg kultúrát sokkal jobban ismerő, aktuális magyar sorstárs nagyon jól felvázolt: http://tokyoreloaded.blogspot.com/2011/03/menni-vagy-maradni.html Bejegyzésével teljesen egyetértek. Természetesen a helyzetem annyiban más, hogy további 70 km-rel távolabb vagyok a forró gombóctól, és csupán 2 hetem van hátra, hogy korrektül, szépen befejezzek egy éves együttműködést, egy számomra kedves társasággal, akik családom megnyugtatására ilyen levelet írnak:

"Kadar-san

Unfortunately if I get emergency information, I will immediately inform you! My power is limited but, I and our family try to best support for you. You can say to your family: “Japanese friend support me!”

See you tomorrow
Takai"


Továbbá március végére van egy fél évvel ezelőtt lefoglalt jegyem a visszaútra. Személyesen azt sajnálom, hogy a történések elmosták azt a szép 10 napot, amit a kis feleségemmel itt tölthettem volna a hazamenetel előtt. De, a Kyoto-ra befizetett utunkat még nem mondtam le, azaz még van 2 főre egy 3 éjszakás foglalásom vonatjeggyel kombinálva Kytora a jövő hét elejére. Úgy döntöttem, hogy nem hagyom ki, lemegyek egyedül, család megnyugszik, én meg körbejárom Kyoto-t. Hátha néhány cseresznyevirágot  is látok… VAGY netán találok egy kedves japán tolmácslányt, aki a sieverthegyen túlra menekül?  (Ez a vicc része anyuci :-)

Ma készült képek Fujisawa/Yokohama/Totzuka: itt. A Fujin kívül nincs köztük semmi különös, az utam a munkába.

A 4. napon : 3 -> 2 -> 4

A tegnaphoz képest ezen a környéken kevés dolog változott. Északon viszont nagy gond van a reaktorokkal. Beszélt a miniszterelnök, ilyenkor mindig komolyabb bejelentés van. Sajnos nem jó híreket mond, de mindenki látja a miről van szó.
A hírekben szereplő reaktorok száma folyamatosan nőtt 3-asról 2-re, majd 4-re változott, minddel gond van. Itt, aki tud munkába megy, nálunk továbbra is munkaszüneti nap a mai. Délután értesítenek majd, hogy holnap kell-e menni, de ez függ a vonatközlekedéstől, mert a többség távolabbról jár be. Ugyan pár vonalon elindult a közlekedés, de nem lennék meglepve, ha a holnap is kimaradna, mert itt sok millió embert kell mozgatni. Persze sokkal jobban esne most munkába menni, biztosan gyorsabban telne a nap.

A földrengés riasztásaim száma csökkent, ma csak egy volt északról, még reggel, de itt nem volt érezhető, talán szép lassan csillapodik a magma. A boltok polcai kiürültek. Itt az épületben többen lakunk a cégtől, van egy, a házhoz tartozó étterem, ahol általában vacsorázni szoktam. Tegnap semmi gond nem volt, finom, meleg vacsorát szolgáltak fel, de ha áramkorlátozások lesznek délután és kora este, akkor a mai nap már kétséges. Bespájzoltam, jó pár napot kibírnék utánpótlás nélkül, de ha lassan helyreáll a közlekedés, akkor szerintem erre nem lesz szükség.

Mindenkinek kösz a biztatást

A könnyek csak most kezdenek eleredni

A japánok lelkileg nagyon erősek. Általában nagyon nehéz érzelmet leolvasni az arcokról. Reggelente, amikor a vonaton utazom, képtelen vagyok eldönteni az emberekről, hogy jó kedvvel mennek-e a munkába vagy netán bal lábbal keltek-e fel. A többség a telefonját nyomkodja, kifejezéstelen arccal üzeneteket küldöz, két megálló között a nők közül néhányan sietve sminkelnek, sokan "ráalvással" pótolják a hiányzó pihenést és vannak akik olvasgatnak.

Mára az arcok megváltoztak. Az előző két napon ritkán láttam könnyeket, érzelmeket a tudósításokban, de ma már más a helyzet. A túlélő kőkemény szamurájnak is kicsordulnak a könnyei, amint nyilatkozik a mentésnél. Japánosan, visszafogottan ugyan, de az érzelmek megjelentek. Nincs hisztizés, visítozás, és eddig sem volt, az nem a japán módi, de a kemény lélek is megbicsaklik a látottak nyomán vagy a történtek mesélése közben.

Itt délebbre a helyzet annyiban változott, hogy az országos áramellátás egyenletes elosztásért, több helyen áramkorlátozások vannak. A vonatok leálltak, engem reggel hívtak, hogy ma nem kell munkába menni. A helyzet függvényében, holnap reggel újabb döntés várható. A vonatkorlátozások miatt a forgalom nagy, érezhetően spájzolnak az emberek. Reggel még nem voltak sorok a boltokban, de 11 órára az emberek megrohanták őket, minden fogy.

10 óra után volt egy erős utórengés. 11:03-kor a tévében látható volt, ahogyan a Fukushima 3. blokkjának a külső épületszerkezete is felrobban. Azt mondják hasonló az 1.-éhez.

Itt a 2. nap is nyugodt, északon gondok

Az éjszaka nyugodt volt, jobban aludtam, mint tegnap. A telefonom egyszer sem jelzett rengésveszélyt. Reggel óta azonban már kétszer is figyelmeztetett, egy időben a tévében is azonnal felugró figyelmeztető ablakkal. Az utórengések sem kicsik, némelyik 5-ös vagy annál kicsivel nagyobb erősségű. A figyelmeztetés után az épület lassan bemozdul, majd pár másodperc után elül a mozgás. A reaktor leállításán küzdenek, egyelőre uralják a helyzetet, az egész ország szorít nekik. A folyamatos szökőár figyelmeztetés szintjét a keleti és délkeleti partszakaszon a legalacsonyabbra csökkentették, a nyugati parton pedig megszüntették.
Délelőtt vásároltam is. Az utcán a szokásosnál kevesebben vannak, az emberek picit bespájzolnak, ha rosszabbra fordulna a helyzet. A pékárú nagyrészt elfogyott, csak a legdrágább készítmények vannak még valamelyest a polcokon. Pékárún kívül minden kapható. Jelenleg gyönyörű szép idő van, majdnem 20 fokig melegszik délutánra, de holnaptól sajnos hidegebbre és esősebbre fordul az idő. Ha viszont itt esni kezd, akkor az többnyire nagyobb mennyiség, ami nem fogja megkönnyíteni a mentést.