A sieverthegyen túl

Itt Yokohama déli részében az élet kezd visszatérni a normál kerékvágásba. Olvasom a hírekben, hogy a külföldiek közül sokan menekülnek, többen tartanak délre, de ennek jelét személyesen nem észlelem. Sem tegnap, sem ma nem láttam vonatnál vagy buszoknál kígyózó sorokat. 70 km-re délre Tokyo-tól, 300 km-re az erőműtől kevesebb jele a krízisnek. A vonatok a hét eleje óta fokozatosan újra elindultak, a gyerekek iskolába járnak, a szüleik dolgozni, de olyan is van, aki jobban ráért és kocogni indult. Sportolók, gyerkőcök többsége maszk nélkül. A tv szerint a szennyezés itt is a 10-szeresére emelkedett, ami ugye nagy szám, de az alapérték limesz 0. Nincs okom kételkedni az adatok megbízhatóságában, ezeket ma már nem lehet eltitkolni, szerintem nem is akarják.

Biztosan többen olvassátok, hogy a boltokat kifosztották. Én is láttam a hírekben, Tokyo-ban tényleg lerohanják azokat, amelyek egyáltalán kinyitottak, de nem kétlem, hogy vannak olyanok, ahol be lehet vásárolni. Nálunk ebben is picit jobb a helyzet. Nagyjából van fogalmam arról, hogy Kelet-Európában mit értenek a „boltkifosztáson”, láttam is pár ehhez hasonlót, jó régen Kolozsváron. Itt azért egy picit mást jelent ez a fogalom. Nincs kenyér, péksütemény, amiből amúgy is kevés szokott lenni. A sarki pékmester a napi adagját viszont az akadozó áramellátás mellett is lesüti, például a közelemben a sarkon, különlegesebbnél különlegesebb finomságokhoz is hozzá lehet jutni. A rizs problémás, e nélkül nehezen viselik az életet a japánok, az fogy mint nálunk a cukor. Lényeg a lényeg, vész esetén egy iskolai osztály jó hosszú ideig ellenne egy kisebb, lerohant japán boltba zárva.

Az itt érezhető földrengések száma nem változott, az erősségük talán egy picit kisebb, de senki sem garantálja, hogy nem lesz egy erősebb a közeljövőben. Az áramkimaradásokat megszervezték (ugyanannak a cégnek egy másik osztálya, amelyik most a reaktorokkal küzd), időben szólnak, korrektül, többször is, letölthető a táblázat, mindig meg lehet nézni és fel lehet előre készülni. 5 külön régióba osztották a környékünket és ezek között a nappali órákban testvériesen szétosztották az időablakokat, 5 naponta rotációs formában. A délutáni órákra mindig két opcionális régió is be van osztva, ha hidegebb van, többen fűtenek, akkor ezekben a régiókban is megszüntetik az áramellátást. A Tokaido vonalat, amit hasznélok nincs korlátozás, tudok vele közlekedni.

A világ nagyot fordult az elmúlt 6 nap alatt, az utcai arcokon szomorúsággal kevert feszültség, de az irodában sokkal jobb a hangulat. A nagy rengés óta tegnap tértünk vissza először. Akkor az asztal alatt kapaszkodva szállt le mellettem a nagy monitorom, ami az asztalra helyezett magasítóról, a billentyűzeten bukfencezve érkezett. Jelentem, a japán monitor legyőzte a magyar billentyűzetet. Na azért csak egy kicsit, mert csupán kis darabka törött ki belőle, annak ellenére, hogy a 24”-os szúmos volt a billentyűzethez képest. A kollégáimat nem igazán érdekli a reaktoros hír, ránéznek a hírekre aztán dolgoznak tovább. Reggeli kérdésemre, hogy van-e valami új fejlemény a reaktornál, nem igazán tudtak válaszolni. Teljesen egyértelmű számukra, hogy az ott dolgozók mindent megtesznek a még nagyobb baj megelőzésére. BÍZNAK EGYMÁSBAN.


Látva a sok külföldi menekülőt természetesen tevődik fel a kérdés: menni vagy maradni? Ezt a témát azért nem boncolgatom, mert nálam jóval többet itt töltött és a japán embereket meg kultúrát sokkal jobban ismerő, aktuális magyar sorstárs nagyon jól felvázolt: http://tokyoreloaded.blogspot.com/2011/03/menni-vagy-maradni.html Bejegyzésével teljesen egyetértek. Természetesen a helyzetem annyiban más, hogy további 70 km-rel távolabb vagyok a forró gombóctól, és csupán 2 hetem van hátra, hogy korrektül, szépen befejezzek egy éves együttműködést, egy számomra kedves társasággal, akik családom megnyugtatására ilyen levelet írnak:

"Kadar-san

Unfortunately if I get emergency information, I will immediately inform you! My power is limited but, I and our family try to best support for you. You can say to your family: “Japanese friend support me!”

See you tomorrow
Takai"


Továbbá március végére van egy fél évvel ezelőtt lefoglalt jegyem a visszaútra. Személyesen azt sajnálom, hogy a történések elmosták azt a szép 10 napot, amit a kis feleségemmel itt tölthettem volna a hazamenetel előtt. De, a Kyoto-ra befizetett utunkat még nem mondtam le, azaz még van 2 főre egy 3 éjszakás foglalásom vonatjeggyel kombinálva Kytora a jövő hét elejére. Úgy döntöttem, hogy nem hagyom ki, lemegyek egyedül, család megnyugszik, én meg körbejárom Kyoto-t. Hátha néhány cseresznyevirágot  is látok… VAGY netán találok egy kedves japán tolmácslányt, aki a sieverthegyen túlra menekül?  (Ez a vicc része anyuci :-)

Ma készült képek Fujisawa/Yokohama/Totzuka: itt. A Fujin kívül nincs köztük semmi különös, az utam a munkába.