Közeledik a vége

Kicsit összesűrűsödtek a dolgaim, sajnos nincs sok időm írni. Szumma 4 napom van/volt, hogy leszereljek a cégnél, kipakoljak a lakásból és elintézzek mindent, mindezt úgy, hogy a három nap közben normál munkanap és át kell adnom a munkámat a kollégáknak. Viszont nem panaszkodom, mert minden este nomikai, búcsúzás a barátoktól, kollégáktól.

Túl gyorsan jött minden, 1 éve úgy volt, hogy 1 évre jövök, amit a nemrég fejeltünk meg 3 héttel, de a cég körüli helyzet és a Japánban történtek visszacsináltak 1 évre. 26-án kiköltözöm, egy éjszakát alszom szállodában és 27 reggel indulok ki a reptérre Yokohama-ból. Tegnap leszereltem a szobámat, ami az elmúlt 12 hónapban az egyetemi éveimre emlékeztetett. A takarón és a párnán kívül mindent egy korábbi lakótól örököltem, most próbálom én is átpasszolni másnak. Két-három doboz biztosan postán megy majd haza, mert képtelen vagyok összepasszírozni mindent. Látszik, hogy öregszem, túl sok kelléket hoztam magammal és itt is vásároltam néhány cuccot, pluszban, tülekedés alakult ki a szabad résekért a bőröndömben, már többen is jelezték, hogy legyek szíves hagyni egy kis helyet az ajándékuknak.

Kyoto nagyon szép volt, szegény kis feleségem, kimaradt belőle, de ha nem is ilyen távol, megpróbáljuk a közeljövőben bepótolni egy még meg nem látogatott országban. Majd felteszek egy képgyűjteményt is Kyoto-ról, de csak, ha hazaértem, mert nem lesz időm itt összeválogatni. Csupán ízelítőül osztok meg itt egyet veletek.

A nukleáris hajcihő sajnos tovább tart, fogalmam sincs mikor ér véget. A tévében a reaktorok sematikus ábráját, a gyerekek étkeztetését, fogmosását ismertető folyamat képei és az erőmű környezetéből származó, nem fogyasztható javak listája váltotta fel. A stúdiókban az atomtudósok helyet cseréltek biológusokkal és táplálkozás szakértőkkel. Folyamatosan beszámolnak a mentési munkálatokról, a főutakat letakarították, picit normalizálódik a helyzet északon is, mindent beosztanak testvériesen. Az áramkorlátozás érvényben van, de éppen ma olvastam, hogy nem igazságos, ezért lehet, hogy Tokyo eddig be nem vont körzetei is bekerülnek a megvonási halmazba. A délnyugatiak adnának áramot, de ott 60Hz, it meg 50Hz frekvenciájú a hálózat. Nem néztem utána, hogy ennek pontosan mi az oka, de el van cseszve rendesen, főleg úgy, hogy Japán mindig is egy ország volt és csupán 4-szer akkora, mint Magyarország, nem nagy kiterjedésű, nem tudom miért alakult így. Ha valaki esetleg tudja vagy utánanéz, megírhatja kommentben, érdekelne.

A közvetlen környezetemben nem változott semmi, itt semmilyen vízkorlátozás nincs, de én már 1 hete bespájzoltam vízből, sörből és tejből, simán kitart még 2 napig. A mai ebédemben volt ugyan egy kis brokkoli, remélem délről érkezett, de ha netán fukushimai cucc volt és nem rég szedték, akkor majd beindítom a reptéri szkennereket Európában. Amúgy a sugárzással nekem semmi bajom, nagyon sajnálom a fukushimai és az ibarakiakat, de 100%-os vagyok benne, hogy a távolság miatt engem és az ittenieket csak minimálisan érint, erről tegnap a magyar rádióban is volt egy jó riport. Picit biztosan magasabb a szint az alapértéknél és az is biztos, hogy néha erre fúj egy aktívabb felhőt, de ez még messze nem okozhat semmilyen problémát, még akkor sem, ha teljesen meztelenül kint állnék a szabadban 3 hónapig. Személy szerint jobban izgatnak a földrengések, nem hagytak alább és ma is volt már kettő. Tegnap éjszaka a telefonom is beriasztott, pont egy órával az után, hogy elaludtam. Lehet, hogy el tudjátok képzelni, de ennél kellemetlenebb ébresztés nincs. A telefon szirénázó hangot ad, (holnap leköszönök és leadom, nem lesz rá több lehetősége, úgy kell neki) első pillanatban fogalmad sincs, honnan jön ez a szörnyű hang. Miután rájöttél, már kezd mozogni minden, te meg abban reménykedsz, hogy csak rövid lesz. Mire felöltöznél, vagy asztal alá bújnál vagy netán bármit is elkezdenél a kábult agyaddal már vége is van. Utána picit figyelsz, hogy szirénáznak-e a cunami veszély miatt vagy netán indulnak az emberek és ha nem, akkor visszapihensz és próbálsz újra elaludni. Nem egyszerű feladat, főleg úgy, hogy egy éjszaka akár kétszer is végigcsinálod. Sokszor előfordul, hogy a mobil szirénázik, és nem mozdul semmi, meg olyan is, hogy mozog, és nem szirénázik előtte, mint példádul annál a BIZONYOSNÁL, nem jelezte előre.

Szóval minden rendben velem, nem unatkozom, és könnyen lehet, hogy ez lesz az utolsó bejegyzésem Japán földről. Most, hogy sebesen közeleg a hazamenetelem napja, néha végiggondolom, milyen élményeim voltak. Sokszor túl késő volt már, fáradt voltam a laptophoz ülni vagy elfelejtettem valamit, ezért kimaradt a beszámolómból. Ha majd otthon leszek és kifújom magamat, átlapozom a képeket és megpróbálom bepótolni, ami kimaradt. Mindenkinek köszönöm a hozzászólásokat, a biztatást és a támogatást, az utolsó időszakban nem kevés, erős érzésekkel telített tapasztalat gyülemlett fel bennem, bőven lesz mit mesélnem, soha nem fogom elfelejteni.

És persze kösz a pereputtyomnak, főleg a pereputtyom otthon maradt vezérének (messze neki volt a legnehezebb dolga az egy év alatt), meg a nagy családnak. Ők mind magukra ismernek, tudják, hogy kik, ez a blog is eredetileg nekik készült. Nemsokára viszlát otthon!

Yokohama, 2011. március 24.
Boti, Botkó, Apa, Apci, Apuci, Fafik... Kinek mi