8.8 délebbre

2011. március 12, reggel 8 óra. Fujisawa-ban gyönyörű napsütés. Kinézve az ablakon éppen Enoshima kis szigetét látom, kb. 5 km-re vagyok az óceántól. Attól az óceántól, amely tegnap letarolta Sendai környékét észak-keleten. Itt dél-keleten, Yokohama-tól 30 km-re délre, nyugi van, szinte mintha mi sem történt volna, a tévében meg égő autók, kitelepítésre vagy mentésre váró, kétségbeesett emberek, letarolt házak, eltűnt vonatok. Néha olyan képeket mutatnak a tévében, amelyek a hirosimai múzeumban látottakra emlékezetetnek. Érthető, hogy miért aggódnak értünk azok, akik csak a tévéfelvételeket látták. Az észak-keleti partvidéken lévő atomerőmű hűtésével küzdenek, amit annak ellenére megértek a tv-ből, hogy nem beszélek japánul. A tegnapi nagy rengésre az egyre ritkábban visszatérő utórezgések emlékeztetnek, ez folyamatos, mióta elkezdtem a bejegyzést, már egyszer mocorgott az asztalom. Tegnap délután munka közben ért minket a nagy rengés. Volt már néhány az utóbbi időben, de azoknál, látva a nyugodt japán arcokat én is nyugodtan dolgoztam tovább, éppen csak felnézett egy-egy arc, de némelyikük még ennyire sem méltatta, hogy a Föld mutogatja foga fehérjét. A tegnapi az más volt. Kisebb, hagyományossal kezdődött, de fokozatosan erősödött, szinte nem is lehetett lábon megmaradni. Szép fokozatosan kezdtünk térdre ereszkedni, majd bebújtunk az asztal alá, ahol vész esetére mindenkinek saját sisakja van. A sors fintora, hogy éppen két hete kapott mindenki új sisakot, amit azért nem értettem, mert a régi is teljesen jó állapotban volt. Ezt fölkaptuk, de a mozgás csak nem akart megszűnni, hosszan tartott és minden irányba mozgott az épület, láttam az arcokon az furcsa tekinteteket. Recsegett, ropogott minden, mintha egy hajón lett volna az ember, potyogtak a tárgyak, de ennek ellenére nem pánikolt senki.

Ami viszont utána következett, azt nagyon meg kellene tanulni mindenkinek a japánoktól. Alapvető előírás, hogy reggel, az irodába érkezvén, a rendelkezésre álló két tábla egyikéről a beérkező áthelyezi a kis, névvel ellátott mágneses lapkáját a másik táblára. Eleinte nem igazán értettem a procedúrát, mert chip-es kártyánk alapján mindig tudható, ki van bent. De elmondták, hogy ez vész esetére van. Nos, ez tegnap bejött. Rögtön a rengés után, a csoportunkból kijelölt felelős leemelte az éppen bent tartózkodókkal megjelölt táblát, mindenkit leellenőrzött, hogy megvan-e, és miután felkaptuk a székeinken lógó túlélőkészletet, csoportokba szervezve levonultunk az udvarra. Éppen csak pulóvert, kabátot tudtunk magunkra kapni, többségünk cucca, kulcsokkal, pénztárcával az épületben maradt. A mostani földrengés erejére jellemző, hogy a közel 30 éve a cégnél dolgozó kolléga azt mondta; "...ez az első alkalom, hogy a túlélőkészlettel ki kellett vonulnunk az udvarra..." Mindenkinek ez volt élete legborzasztóbb földrengése. Az utórezgések szinte tízpercenként követték egymást. Talpunkkal a földön állva, az érzés még durvább. Azt várná az ember, hogy stabilabb az épületnél, csak picit mozog, de nem így van. Komolyan egyensúlyozni kellett a kisebb utórezgéseknél is. Durván 3 órát töltöttünk az udvaron. Kb. 30 perc alatt telepítettek wc-t egy biztonságos helyre. Sokak egy szál ingben jöttek le és mivel hideg volt a túlélőkészletből előkerültek a köpenyek, hőtakarók. A készletben konzerv, víz, kesztyű és kézzel tekerős, feltölthető elemlámpa is van, ami rádió, sziréna és kapaszkodjatok meg, a tekergetőhöz csatlakoztatható mobiltelefon töltő is egyben. Sajnos fényképet nem tudtam készíteni, de mivel a telefonálás szinte lehetetlen volt, az udvaron kézzel tekerős elemlámpa-sziréna-rádió kütyüt tekergetett mindenki a hírek után vadászva. Amint csillapodtak a rengések, visszamehettünk az épületbe és mindenki felkaphatta a dolgait. Minden mozgást a korábban említett mágneses táblát alkalmazva követtek a beosztott felelősök. Az épület még akkor is rendesen mozgott, amikor a cuccainkért visszamentünk. Fél hatkor találkoztunk ismét a bejáratnál, ahol újabb ellenőrzés, hogy megvan-e mindenki. A túlélőkészletet hoztunk magunkkal, a sisak bennmaradt az irodában. Személyesen végigkérdeztek mindenkit, hogy haza tud-e menni, van-e valaki, akivel együtt mehet. A vonatok nem jártak, az utak teljesen bedugultak, így aki ~25km-nél kisebb távolságra lakott gyalogolt. Volt aki félt, nem akart egyedül menni, őmellé beosztottak egy vele egy irányba induló kollégát, hogy hazakísérje. Minden nagyon szervezetten működött, nem pánikolt senki, de nem igazán láthattuk mi volt észak-keleten. Öt másik kollégámmal együtt, 3 óra alatt jöttünk haza. Yokohama és Ofuna teljesen sötét volt, az emberek beszélgetve, nyugodtan tértek haza. Fujisawa-t nem érintette az áramkimaradás, akik a vonatkimaradás miatt itt rekedtek, éttermekben iszogattak és vacsoráztak, mi is nyugodtan megvacsoráztunk, csak este 10-re értem haza. Közben vásároltam is hétvégére, a bolt nem volt kifosztva, nem is tülekedett senki, normális péntek estinek tűnt a környék. A házban áram, víz, internet is volt, a durva felvételeket először én is a tévében és a net-en láttam. A képek borzasztóak, sajnos a szökőárral nem tudtak, és nem tudnak mit kezdeni, de földrengések ellen szervezetten, a lehető legjobban fel vannak készülve, el sem tudom képzelni, hogy ez a rengés mit művelt volna egy kevésbé felkészült országban. Pár hetem van csak már Japánban és 3 barátommal úgy terveztük, hogy felmegyünk Tokyo-ba egy magyar étterembe, de ez most elmarad.

Minden rendben velem,
Ne izguljatok
Boti