Fagypont, szoknya, csupasz-láb

A korábbi beszámolóimhoz tartozó képeken fel-feltűnhetett, hogy a japán iskolások egyenruhában, és köztük a lányok, egyenszoknyában járnak iskolába. Ez itt kötelező. Még az egyik első nomikai alkalmán szóba került az egyenruha kérdése, és az egyik kollégám felnyitotta a szememet, hogy az egyenruha, a hagyományosan fontos csoportba tartozás érzete mellett*, (*ez a szerző megjegyzése) a szülők dolgát is megkönnyíti. Mire én furcsán néztem, ő meg kifejtette, hogy az egyenruha miatt a szülőknek nem sok fejfájást okoz a gyerek öltöztetése, nincsenek veszekedések arról, hogy ki mit vesz vagy éppenséggel vehet fel suliba menet. Ez van és kész, punktum. Visszatérve a lányok egyenruhájára, a szoknya alatt nem hordanak vagy nem hordhatnak harisnyát. Ez nyáron biztosan szuper, itt az én földrajzi körzetemben tavasszal és ősszel is elmegy, de télen kemény. Februárban és most március elején nemegyszer láttam libabőrös lábú kisiskolásokat, akik ugyan vastag, hosszú zoknit viselnek a lábukon, de combjuk full-csupasz, még kesztyűs kezük is remeg a közel fagypontos hőmérsékletben. Ilyenkor nagyon sajnálom őket és szemem elé képzelem, a két lányomat ilyen hacukában, télen. Mi lenne, ha Kinga lányom, aki télen nyolc bundában is fázik, japán kisiskolás lenne? Na mi lenne? Nem tudom, de mivel nem itt nőttek fel, ahol már ovis korban, meg a lakásban is hozzá lehet szokni a hideghez, szinte képtelenség lenne átszabni őket japán kisiskolásra. Ha mégis erre lenne szükség, akkor Kingának (meg persze a nemszoknyás Panninak is) csak adagokban lehetne beadagolni, valahogy így:

1.
- Kislányom szoknyában kell menned, mert itt ez kötelező...
- Na azt már nem, én nem veszek fel szoknyát.... veszekedés...

2.
- Kislányom, harisnyát nem vehetsz a szoknya alá, csak egy hosszú, sötétkék, térdzoknit...
- MICSODA, soha, soha, soha, miért jöttünk ide, haza akarok menni..., soha, soha... vita....

3.
- Kislányom, sajnálom, tényleg nagyon sajnálom, havas-eső esik kint, de nem vehetsz harisnyát sem a szoknya alá...
- HOGYAN, na azt már tényleg soha. Sapkát nem veszek, az nekem nem kell, de ki nem mozdulok, csupasz combbal... veszekedés, ... És, egyébként is, te apa meg anya, ti miért mehettek nagy bundában és nadrágban?
- Tényleg sajnálom kislányom, de apa meg anya már kijárta az iskolát és az egyenruhás korszakot.... vita.. veszekedés...

Mi meg otthon egy sz....os sapka miatt is kétszer ennyit veszekszünk a lányokkal, de nem baj, mások vagyunk és ez így jó. Lehet, hogy Japánban tényleg kevés családban van vita az iskolai öltözködésről, de akkor is sajnálom őket, pucér combnak azért itt is hideg a tél. Meg nem beszélve a millió lehetséges kiegészítőről, amit az iskolások amúgy is magukra aggatnak, a műszempillától a rózsaszín kismaciig. Lehet, hogy itt is van min vitatkozni?

A csupasz combokkal kapcsolatban, meg kell említenem, hogy van egy másik csoport, akiket nem tudok sajnálni. Vagy nem sikerült kinőni az iskolás komplexusokból, netán divatos, vagy tudom is én miért, sok csaj van itt, aki önkéntes alapon dönt a fagypont közeli hőmérsékletnél a szoknya vagy rövid nadrág és a csupasz comb mellett. Röhejes látni őket, amint bundás csizmában, kabátban, kesztyűben, libabőrös lábbal, szenvednek a hidegben. Sokuk taknyos, szívja az orrát és szájmaszkkal jár. Na őket nem sajnálom. Tudom, ők is kisiskolások voltak valamikor. Az utolsó csavar a dologban pedig, hogy van ennek a jelenségnek egy inverze. Nem ritka olyan csajokat látni a nyári 30 fokos hőségben, akik szoknyában, harisnya nélkül flangálnak, de mindehhez a téli szőrös csizmát párosítják. És végezetül az utolsó képen egy kifejezetten horgászáshoz alkalmas csizmakompozíciót is találtok.