Az utolsó munkanap 2010-ben (I. a vonatozás)

Mindig akkor szoktam írni, amikor valami különleges dolog történik. Részben a mai is ilyen, mert ma volt az utolsó munkanapon 2010-ben Japánban. Részben viszont azért lesz más, mert egy szokványos munkanapomat szeretném megosztani veletek. 2010 december 10-ét írunk és lassan közeledik az éjfél, de nem igazán vagyok álmos, mert holnap reggel 7-kor indulok haza egy 3 hetes szabadságra. A bejegyzést később teszem csak majd közkincsé, mert a gyermekeim nem tudják, hogy egy héttel korábban érkezem haza. Ezért nekem is picit izgalmasabb, még nem tudom mennyit sikerül aludnom. Hivatalosan szumma 23 órás az út ajtótól ajtóig, ugyan csúnya reptéri híreket olvastam Németországról, de csak remélni tudom, hogy a téli időjárás nem fogja meghosszabbítani. Talán Párizsban nem lesz gond... Majd meglátjuk. Elvileg december 18-án egy héttel később mentem volna, de jól haladtam a munkámmal és az itteni főnökök is látták, hogy picit szenvedek a családom nélkül, így egy héttel többet lehetek együtt velük. 3 hetes szabadság elképzelhetetlen egy japánnak. Tegnap rákérdeztem, hogy mennyi hivatalos szabijuk van és van nekik bőven, hasonlóan mint nálunk kb. 20 nap, ami aztán az évek során gyarapszik. És tudjátok mennyit vesznek ki belőle fiatal kollégáim? Kb. kettőt, és max 3-at vihetnek át, de úgy sem veszik ki. Az érdekes meg az, hogy semmilyen kompenzáció nem jár érte. Viszont egy évben háromszor van egyhetes szünet és minden hónapban van legalább egy szabadnap, de több esetben 2 is. Fogalmam sincs mit kezdene egy japán kolléga 3 hét folytonos szabival. Nekem nem lesz gond :).

Na de lássuk a munkanapomat. Kadar-san hétköznap reggel 6:30 körül ébred. Sajnos elég nehezen, még 7 óra alvás után is. Egyelőre nem tudom mi lesz otthon a 6 óra előtti keléssekkel. Kis torna, amiről az utóbbi időben picit leszoktam (fujj Botond), majd zuhanyozás, hajmosás, szépítkezés. A reggelim jelentősen lecsökkent, általában egy zöld tea és fél pirítós, de nem is vagyok nagyon éhes reggel. Szendvicset készítek magamnak, azt általában délután kapom be, meg gyümölcsöt is viszek magammal, banán, alma, kivi, grapefruit valamilyen kombinációja. 7:40-körül sétálok ki a Fujisawa-Hommachi állomáshoz, ez kb 5 percre van, vagy elsétálok a Fujisawa állomásra, ami 15-20 perc. Időjárástól és kedvemtől függ. Már induláskor mp3 lejátszóról indul a zenehallgatás. A vonatok nagyon sűrűn járnak. Fujisawa-ból kb. 12 perc a vonat Totsuka-ra, ami Yokohama Kispestje, itt van az irodánk. Az ottani állomásról szintén 15 perc a séta. Visszatérve egy picit a vonatozásra; a vonatok sűrűsége reggel 8 körül így néz ki: 7:59, 8:02, 8:05, 8:08, 8:11. Ide tartozik még, hogy egy vonat 12 q--va hosszú kocsiból áll, iszonyat mennyiségű embert el tud vinni. Gyatra magyar gondolkozásommal egyszerűen nem tudom felfogni, hogy egy japán sorstárs miért rohan ilyenkor a vonat után. Azt hiszem 3 hónap után jöttem rá a titokra. A felsorolt vonatok közül van egy, aminek a végállomása nem a Tokyo főpályaudvar, talán az után rohannak az emberek. Aztán kérem szépen itt van a tülekedés. Ebben a japánok elképesztően profik. Minél idősebb valaki, annál jobb tolakodó. Iszonyat, hogy egy fitt japán anyóka, hogy kenterbe ver egy fiatal csókát tolakodásból. Reggel a vonatba beszállásnál el kell felejteni a japán udvariasságot, ha nem koncentrálsz lemaradhatsz. Viszont van egy dolog, amire még a mai napig nem jöttem rá. Tolakodás csak az állomás lépcsőlejárataihoz közeli kocsiknál van, de ott nagyon durva. Ha az ember elsétál a vonat végéhez vagy az elejéhez, sima ügy a közlekedés, szellősen állnak, beszállás, kiszállás egyszerű. Én ezt választom és nem értem mások miért nem ezt teszik.
Tudni kell még, hogy minden állomáson rengeteg az információ. Könnyen el lehet igazodni, angolul is kiírják a neveket és célállomásokat. Még az is ki van írva a peron aljazatára, hogy hol nyílik majd az ajtó. Igen ám, de van 4 ajtós kocsi és van 3 ajtós kocsi. A kivetítőn már lehet látni, hogy hány ajtós kocsikból álló szerelvény érkezik és ennek megfelelően sorba állnak az emberek. Az itt látható felfestés szerint a vonat 3 kocsija fog itt megállni és a másik 3-as meg a 4-es jelzi, hogy a 3, illetve 4 ajtós nak az ajtaja hol fog nyílni. És képzeljétek mindig ott is nyílik, a vonat meg pontosan érkezik. Kivéve ha tájfun van. Akkor egy kis késés is annyira bezavar, hogy szinte lehetetlen közlekedni, óriási tömeg alakul ki. A tolakodás ellőtt a sorban állás mindig megtörténik. Itt jön a következő csavar, amit én zöldfülűként az első napon beszippantottam. A peronon az idő múlásával több sor alakul ki, és a kötelezően kialakítandó sorokat szintén kis nyilakkal jelzik a peron aljazatán. Van olyan sor, amely rögtön tülekedik az éppen érkező szerelvénynél és van olyan, amelyik meg sem mozdul, annak ellenére, hogy bőven lenne hely a vonatban. Első nap én egy ilyet választottam és nem igazán értettem, hogy miért nem szállnak be az előttem levők. Kikerültem őket és a következő vonattal elmentem. A nem mozduló sort többször észleltem, mígnem az egyik nap picit később érkeztem az állomásra és a 8:11-es vonat teljesen üresen gördült be. A sor "mint az állat" rontott az üres szerelvényre. Itt a közelharc az ülőhelyekért megy, tudniillik a többség Tokyo-ba megy, ami közel egy óra és ülve ugyebár, jó japán szokás szerint, mégis csak jobb szundikálni. Kor és nem, nem szokott számítani, ha valaki megkaparintott egy helyet, azt nem adja fel a leszállásig. A kocsik végében van fenntartott hely az időseknek és anyukáknak, de nem mindig ők ülnek itt. A népek a vonatban vagy alszanak, vagy a telefonjaikat, netán a játékkonzoljukat baszkurálják és van egy rész, aki olvas. Nekünk elképzelhetetlen, de soha senki nem telefonál és egy telefon sem csörög. Ha jó az idő, úgy mint például ma, a Fujisawa állomásból és a vonatút egy részén is látható a Fuji csúcsa. Erről készítettem ma egy jó képet. Közelinek tűnik, de több mint 120 km-re van :) Szóval nagyon magas és én az idén, július 16-án voltam a tetején. Éjfél van, lassan megyek lefeküdni, a munkanapomat majd befejezem otthonról.

Mire olvassátok, már otthon leszek,
Üdv.
Boti

Folyt. Köv.

Nekem ez volt az első földrengésem

Az Index.hu híre:
-------------------------------------------------------------
2010. november 30., kedd 05:54

Földrengés rázta meg Japánt helyi idő szerint kedden nem sokkal déli 12 óra után. A földmozgás 6,9-es erejű volt, személyi sérülésről, illetve károkról egyelőre nem érkezett jelentés.

A földrengés epicentruma a déli partoktól 800 kilométerre volt. A japán meteorológiai ügynökség jelentése szerint a rengés az ország nagy területén érezhető volt, és abba még a főváros, Tokió épületei is beleremegtek. A hatóságok közlése szerint szökőártól nem kell tartani.

A szigetország a világ egyik, földrengések által leggyakrabban sújtott országa. 1995-ben egy 7,2-es erejű földrengés következtében a Japán nyugati partjainál lévő Kobe kikötővárosban és környékén több mint 6400 ember vesztette életét.
-------------------------------------------------------------

Igen, csak megerősíteni tudom, a hír igaz. A monitorom rendesen táncolt az asztalon, de az érdekes az volt, hogy mindenki nyugodtan dolgozott tovább, nem zavartatta magát senki. Így hát én sem különösebben, de valójában ez volt az első földrengés, amit éreztem. Még Kolozsváron egyszer a szüleim ébresztettek, hogy: "...Mennünk kell kisfiam, mert földrengés van...", de én azt átaludtam. Csak arra emlékszem, hogy napokig a nagymamánál laktunk és, hogy szomorú voltam mert átaludtam az izgalmas földmozgást. Itt Japánban is volt egy szeptember elején, de azt sem éreztem. Akkor csak annyi volt az érdekesség, hogy minden dolgozónak egyszerre megszólalt a mobil-telefonja, ami a földrengés-veszélyre figyelmeztetett. Most erős volt mozgás, de nem szólalt meg egy mobil sem. Látjátok, itt is van még mit fejlődni.
De a lényeg összefoglalva: Elveszítettem "földrengés-szüzességemet" :-).

Üdv Mindenkinek és üzenem Kingusnak, hogy ne izguljon értem, mert itt szuper-földrengésbiztos minden épület.

Jóccakát, Boti

Tokyo Gardens

Ma megint jó idő volt, gondoltam elcsípem az utolsó szép őszi napok egyikét Tokyoban. Korábban, még tavasszal jártam a Yoyogi (Meiji) és az Ueno parkokban, másfél hónappal ezelőtt meg végigsétáltam a császári palota két kertjén. Mindegyik ingyenes és szép (volt) a maga nevében, de egyik sem ért fel a Shinjuku melletti Shinjuku Gyoen parkkal. Ide csak belépő ellenében lehet bejutni, így hát előre gondoltam, hogy "valamit tud" ez parkocska. Okulva a múlt hétvégi későn-kelés miatti buktából, beállítottam a vekkert és korán keltem, reggel 9 után pár perccel már a Shinjuku állomáson voltam, ahonnan pár perc séta a park. Szerencsére sor nem volt, annyira sokan sem voltak, az időjárás meg gyönyörű volt. Nagyjából 2 órát mászkáltam a parkban, ennyi idő alatt a nagy részét viszonylag be is lehet járni és készítettem majdnem 250 képet. Van néhány, ami igen jól sikerült, a jobbakat megosztom veletek, itt találjátok őket. Onnan átsétáltam a Yoyogi parkba, ahol, vasárnap lévén láttam néhány esküvői menetet. A Yoyogi parkban van a híres Meiji szentély, ide rengeteg japán és turista is ellátogat az év majdnem minden hétvégéjén. Japánban hagyomány, hogy a az 5 éves kisfiúkat, illetve a kislányokat 3 és 7 éves korukban el kell vinni a a sintó szentélybe, és ilyenkor imádkozni kell az egészségükért és jólétükért. Ha jól értettem, akkor ez azért alakult így, mert a hiedelem szerint, ezen korú és nemű gyerekeket könnyebben ér valamiféle szerencsétlenség. Ezt elkerülendő, a japán szülők 3, illetve 7 éves lányaikat, valamint 5 éves fiaikat elviszik a szentélybe és imádkoznak értük. Ez fontos esemény minden japán életében, az egész család kiöltözik, gyakran a nagyszülők is a családdal tartanak és gyerekek hagyományos japán yukata-t vagy kimonót vesznek fel. A Meiji szentélyben az esküvők mellett sok ilyen családdal is kis kölökkel találkoztam, róluk és néhány esküvői menetről készült egy kisebb fénykép-gyűjtemény. Érdekes, nézegessétek :-). A Yoyogi park után átvonatoztam az Ueno parkba, ahol csak pár kép készült. Itt volt egy vásárfia is, talán a múlt héten lehetett a legszebb színkavalkád. A mutatványosokat is itt csíptem el.

Üdv. Néktek
és Millió Puszi a Pereputtyomnak
Boti

A folyó mellett "Bicóval"

Az egyik legjobb barátom "Bicó", hétvégenként sok időt töltünk együtt. Valójában a Suginishi tulajdona, csak időlegesen haverkodom vele, amíg Fujisawa-ban tartózkodom, de nagyon jól összebarátkoztunk. Olcsó boltban vásároltam láncolajat, és adtam már neki kétszer is, azóta még jobb haverom :-). Hosszabb hétvégi haverkodások során picit feltöri a hátsómat, de megbocsátom neki. Itt az első képen ti is láthatjátok "Bicó" haveromat. Azért rozsdás, mert a valódi gazdája közel lakik a tengerparthoz és a sós, párás levegő a hosszú élete során kikezdte az amúgy karcsú testét és végtagjait. De belső értékei, mint például a váltó, rendkívül kimagaslóak, a fékein lehetne segíteni, de még mindig meg tudtunk állni...
Nos, komolyabbra fordítva a szót, szabadidőmben gyakran pattanok fel a kölcsönkapott bringára és tekerek a környéken. A lakásomtól északnak van egy szuper biciklis út, ezen gyakran felmegyek 20 kilométert, majd ugyanúgy vissza. Ma is így volt ez, kb. 15 fok Celsius, kellemes napsütés, így reggel úgy döntöttem, hogy újból megcsinálom a kis túrámat. Beraktam a fényképezőgépemet és készítettem néhány képet az őszbe borult környékről. Az útnak nagy része első osztályú bicikli-"autó"-pálya, de vannak normál úton haladó részek is. Ez nem jelent problémát, mert a japán autósok rendesen figyelnek a biciklisekre, akikből kismillió van, főleg az olyan klassz hétvégeken, mint a mostani. A második képen láthatjátok a bringautamat. Az út mellett látható egy hatalmas torony is, ami kb. 4 km-re van a lakásomtól. Rengeteget törtem (és töröm) a fejemet, hogy mi a franc lehet ebben az épületben de még nem jöttem rá, hogy micsoda. Mikor látom, mindig megfogadom, hogy megkérdezem a kollégáimtól, de soha nem jut eszembe. Hátha Takai-san, olvasva a blogot megfejti a rejtélyt. Ha van kedvetek ti is találgathattok, a mostani képtárban készült róla közeli kép is.

Jó fejtörést
Üdv.
Boti

Őszi táj Hakone-ban

A múlt héten újból Manilában voltam, sok a munka, nem volt idő, írni, de miután visszajöttem, újból kiugrottam Hakone-ba, ahol az őszi tájat fényképeztem. Írtam már korábban, hogy ide visszamegyek, nos ez, az előző vasárnapon meg is történt. A manilai út után nagyot aludtam és ez később hibás döntésnek bizonyult, mert mire elértem Odawara-ba iszonyú embertömeg várakozott a kis vonatra Hakone-ba. Délelőtt az idő is jó volt, aztán délutánra kezdett befelhősödni, én meg álltam egymás után a sorokban (Vonat Yumoto-ba, kisvonat Gora-ba, fogaskerekű Sounzan-ba és végül a gondolás felvonó 1044 méterre). 10-kor indultam Fujisawa-ból (ez volta a hiba) és kb. du. 2-re értem fel, picit felhős időben a csúcsra. Fuji-san sajnos nem látszott túl jól, de készült pár kép ráközelítéssel. Lementem ugyan a másik oldalon a tóig, de onnan gyorsan vissza is fordultam, mert rengetegen várakoztak, így a kalóz-hajó most kimaradt. Amúgy is azt terveztem, hogy ha sikerül visszaérni sötétedés előtt, akkor Gora-ban lévő francia-kert színes fáit, bokrait és virágait is lencsevégre kapom. Szerencsém volt, mert visszafele gyorsabban ment minden és fél négyre leértem a parkba. A hegy már takarta a napot, így nem voltak ideálisak a fényviszonyok és a kis gépem sem annyira profi, hogy ezt ellensúlyozza, de szerintem készült pár jó kép. Élvezzétek ti is.

Üdv mindenikek és csók a pereputtyomnak,
Nemsoká jövök haza
Boti

Lejtőzés Atamiban

Ma munkaszüneti nap volt (2010, November 3.), mert itt Japánban ma ünneplik a kultúra, a szerelem és szabadság ünnepét. Igen, képzeljétek ilyen is van. Még ebben a hónapban, 23-án ünnepelik majd a munka ünnepét, akkor is szünnap lesz majd mindenhol. Sok évközi, egynapos ünnepük van a japánoknak, itt találtam egy összefoglalót angolul: akit érdekel. Kultúra ide, szerelem oda, 3 kollégámmal közösen mi Atami-ba utaztunk egy hagyományosan, rendkívül "kulturált", termálvizes japánfürdővel is rendelkező szállodába, pontosabban ryokan-ba, az Edo időszakból származó tipikus szálláshelyre. Az angolul tudók itt részlettesebb leírást is találnak: "Ryokan". Atami kb. másfél óra alatt érhető el tőlünk vonattal, nagyon közel van az előző bejegyzésben leírt Hakone-hoz, az óceán partján, körbevéve magas hegyekkel, ahonnan a termálvíz ered. A termálforrásairól, halászatáról és kirándulóhelyeiről ismert. Sokan járnak ide Tokyo környékéről hétvégékre vagy akár egy teljes vakációra, könnyen megközelíthető.
Előrebocsátom, hogy nagyon szuper volt, talán majd a képekből is kiderül. Tegnap este fél hét körül érkeztünk, a szoba le volt foglalva már a múlt hétről. Már a munkahelyen eldöntöttük, hogy este vörösborozunk. Katsumura és Suginishi is értője és kedvelője a boroknak, így az állomásról a szállás felé menet az ő vezérletükkel chilei és francia bort vásároltunk, amit aztán éjjel 1-ig a lefekvés előtt el is fogyasztottunk. Előre én nem tudtam, de mind a négyen egy nagy szobát kaptunk, 16 tatamisat (a legnagyobbat a szállodában). A szállás árában benne foglaltatott egy kiadós (rendkívül kiadós) vacsora, japán típusú reggeli és korlátlan fürdőhasználat. A hagyományos japán szálláshelyet ryokan-nak hívják, ez a szálloda is hasonló volt. Tatamis szoba, étkező és alvó egyben, az alvás pedig a hirosimaihoz írásomhoz hasonlóan a földön, matraccal és nagy dunyhával. Érkezéskor az ember megválik a saját dolgaitól, na jó, alsógatya marad, a többit bestokizza a szekrénybe, és magára ölti a ház által biztosított yukata-t, az egyszerű kimonót, természetesen, annak is a férfi változatát. Hasonló a mi fürdőköpenyünkhöz, de nem annyira vastag és nagyon kényelmes. Adott hozzá egy selyemöv, amit duplán megkötsz magadon, a csomós részét hátranyomod és egy kis mellénykét is magadra vehetsz a hűvösebb időben. Az első képen láthattok benne a engem is. "Nyugtatóként" kaptunk egy forró zöld teát majd irány a fürdő. A szállás fürdője az épület tetején helyezkedett el, volt kinti és benti része. Elég hűvös volt már este, de a kinti részben ücsörögtünk. Korábban már írtam, hogy mielőtt az ilyen fürdőkbe beléphet az ember, egy hosszú szertartás keretében nagyon alaposan le kell mosdania. Ez teljesen hasonló volt itt is, mindent biztosított a szálló fürdője, az egyenként sterilizált fésűktől, a borotván keresztül a testápolóig, még fogkefét is kaptunk. Ez után kb. 15-20 perces ücsörgés következett a kis medencében, ahonnan gyönyörű látvány a kis kikötő és a város. A fürdés végén zuhany, gatya, yukata vissza és irány a szobánk, ahol addigra a személyzet előkészítette a fejedelmi vacsorát. Nem választás alapján megy, előre megvolt az a menü, amit felszolgáltak. Mindet egy idősebb vendéglátó hölgy, nem nevezném gésának, rendezett. Mi csak bedöglöttünk a földre helyezett párnaszékbe és egymás után kaptuk a fogásokat. Nem számoltam, de legalább 10 volt belőle, rengeteg hal, kis rák, nagy rák, polip, nyersen és/vagy főzve, zöldség, leves, stb. Mindenkinek személyes kis főzőhelye volt, ahol mindent annyira főzött meg, amennyire akart. Majdnem minden nagyon finom volt, a végén a levest és a rizst már nem is tudtam megenni. Beszéljenek helyettem a kajáról készült képek.
Vacsora után újból fürödtünk egyet, egy picit rövidebbet, majd a szobánkban borozgattunk és beszélgettünk majdnem egyig. Még a második fürdésünk alatt a személyzet lecserélte a kis asztalokat 4 fekhelyre.
Reggel 6 után Suginishi-vel felkeltünk, újból fürdés, de most már a nappali és szerencsére napos kilátással a hegyekre és az óceánra. Ezt követte a reggeli, ami szintén japán típusú, sok rizzsel meg mizo levessel, sült hallal, stb. stb.. Én kevésbé kedvelem, de most elfogyasztottam, egészen tűrhető volt. 10-kor kellett elhagyni a szállodát, ami után visszasétáltunk az állomásra, mert amúgy túl sok látnivaló nincs Atamiban. Az állomás mellett végigsétáltunk az árusok során, aminek a végében van egy működő termálforrás, néha elég erősen kilövell. A mellette lévő kis medencében a járókelők is megáztatják a lábukat, amit képeken is láthattok. Végül megvettük a szokásos ajándékot a kollégáknak és kb. du. 1-re vissza is értünk Yokohama-ba. Az összes kép itt!

Üdv. Mindenkinek,
Ez nagyon jól telt

Kis túra Hakone-ban

Szombaton Hakone-ban jártam egy kedves kolléganőmmel, Chizu-val. Viszonylag közel van, kb. 1 óra alatt érhető el vonattal. Szerencsére az idő is kedvezett és egy napos bérlettel körbejártuk a vidéket. Hakone a japánok egyik kedvenc kirándulóhelye, ahova családosok, idősek, fiatalok, bárki nyugisan eltölthet egy-két napot. Alapvetően kirándulóhely, amely kocsival, busszal és vonattal is megközelíthető. Közel van a Fuji-hoz, szép időben gyönyörű látvány, főleg ősszel a színes fákkal vagy tavasszal a virágzás idején. Tokyo-ból is sokan jönnek, turisták is vannak szép számmal.



A napos jegy (pontosabban a legalább kétnapos) Odawara-ból, gyakorlatilag a tengerszintről indul és egy rövid vonatozás után jut el az ember Hakone-Yumoto-ba. Innen egy kis hegyi-vasút, cikk-cakkban visz fel Gora-ba (Ez, ha jól emlékszem 550m magasban van). Innen megy fel 750 m-re egy kábelvonat, majd át lehet szállni egy kabinos felvonóra, ez visz a túra legmagasabb pontjára, ami Kékestető magasságú (1044 m). Van a helynek egy magasabb csúcsa is (1500 m-es), de azt külön kabinnal lehet csak elérni.
A hegy vulkanikus és intenzív kénes tevékenység zajlik a bendőjében. Ezt a túra tetején lévő állomáson lehet érezni és látni. Egyrészt a hegy párásan "füstöl", de a "szulfidos illatát" is érezni már a kabinban. Forró kénes víz bugyborékol több helyen, amiben ezrével főznek tojást. A tojásfőzés érdekessége, hogy a főzés a kénes vízben fekete héjú tojást eredményez. Locsolni és verset mondani nem kell, de szép summa jenért 5 darabot lehet vásárolni kis zacskóban és ehhez még pici zacskó sót is adnak. A népek megveszik és ott helyben elfogyasztják. Így tettem én is, sima főtt tojás.
Csináltunk egy halom fényképet, a Fuji teteje sajnos nem volt még havas és a fák is csak most kezdenek színesedni, de lett pár jó kép. A következő kabinos felvonóval tovább mentünk, ez már levisz az Ashi-tóhoz. A napijegy árában benne van a hajózás is, méghozzá japán kalózokkal. Fiaim imádták volna: igazi, régi, ágyús, árbocos, kalózos hajó (másolat). Képzeljétek: japán kalóz, két olyan fogalom, ami nehezen passzol össze, de a hajón lévő kölkök imádták. A tó valahol 700 m magasban van és gyönyörű a táj. A másik parton sétáltunk egyet, majd innen busszal jutottunk vissza a kis vasúthoz Hakone-Yumoto-ba. Helyi jellegzetesség a soba nevű étel, ez volt az ebédünk, sajnos elfelejtettem lefényképezni, de a lényeg, hogy adott egy nagyobb adag tészta és ezt vagy melegen különböző feltétekkel vagy hidegen különböző egyéb (tempura, párolt zöldség, gomba, stb.) ételekkel közösen szolgálják fel. Most próbáltam először a hideg verziót, jobban ízlett mint a feltétes meleg. Japánban viszonylag hamar sötétedik, így kb. 6-ra már vissza is értünk, de szinte biztos, hogy 2-3 hét múlva, amire színesbe borul az erdő, visszamegyek fényképezni és egy túrát meg egy fürdőzést is beiktatok a programba. Csak legyen jó idő.

Üdv Nektek és persze csók a pereputtynak, a képeket itt találjátok.